Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
Harag György választása 227 De kiderül az is, hogy a Cseresznyéskert szereplőinek realitásérzéke - legalábbis néhányuknak - nem a legmegbízhatóbb. Logikusan kötődik a fentiekhez az az epizód, amikor Lopahin megpróbálja figyelmeztetni Ljubov Andrejevnát és testvérét, Leonyid Andrejevics Gajevet a közelgő veszedelemre: az árverésre. Ők gyerekek módjára szemezgetnek egy cukrosdobozból, bonbonokat tömnek a szájukba, ropogtatják a cukorkát - meg sem akarják hallani a jó szándékú figyelmeztetést. Majd amikor Lopahin a rá jellemző kitartással folytatja, ismétli a fontos, lényeges információkat, Ranyevszkaja és Gajev már a gyerekszoba padlóján a játékok közt térdelnek, és gyerekek módjára tologatják, forgatják, illesztgetik össze őket - játszanak. Ebben a jelenetben kap igazi drámai funkciót a gyerekszoba, köti össze nemcsak a múltat a jelennel, hanem a jövővel is. Ez a jelenet teszi indokolttá a gyerekszoba helyszínül választását. A kirándulás a legnehezebben megoldható felvonások közé tartozik: hol együtt, hol pedig részleteiben kell láttatni a piknikelő társaságot. Harag György ezt egy bevonulással oldotta meg. Elöl, karonfogva Ranyevszkaja és Gajev, mögöttük kiöltözve az újgazdag Jermolaj Alekszejevics, majd Szimeonov-Piscsik, lecsúszott földbirtokos („...drága barátnőm. .. Nagyon kéne nekem az a hogyishívják... az a kétszáznegyven rubel..."). Utána Varja, a fogadott lány, aki a háztartást vezeti, őket követi Ánya, Ranyevszkaja tizenhét éves leánya és Trofimov, a vén diák, mögöttük Sarlotta Ivanovna, a bűvészhajlamú nevelőnő, Jasa, a finomkodó, tenyérbemászó-képű inas, Dunyasa, a szobalány, aki egészen hozzáurasodott a többiekhez ("olyan érzékeny lettem, olyan delikát és ideges..."), majd imádója, a könyvelő Jepihodov, aki „mindenesetre" revolvert hord a zsebében ("Én kérem, bizonyos előrehaladottságnak örvendek... Mindenféle jelentékenyebb művet elolvasok, és mégis, nem vagyok tisztában a szellemi tendenciámmal. Mert mit is akarok tulajdonképpen? Élni akarok?"). Legvégül pedig, némileg lemaradva, az öreg bútordarab, Firsz, karján takaró és felöltő, ha netán az úrfi, Gajev, fázna, legyen kéznél... Őket, tizenkettőjüket vezetteti körbe a rendező a teljesen csupasz színpadi erdőn. A fiatalok a játéktér egyik végében leterített takaró köré gyülekeznek, innen távoznak, ide térnek vissza. A másik végén pedig Ljubov Andrejevna és Gajev ül egy homokfutón. Nem messze tőlük Lopahin áll, csodálkozó, ugyanakkor fölényes tekintetét szinte le sem veszi az összebúvó, pajtáskodó testvérpárról. Majd amikor úgy találja, hogy most már valóban beszélni kellene a két idős csecsemővel -SZABADKA-ÚJVIDÉK
