Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
S2ABADKA-ÚJVIDÉK 220 GEROLD LÁSZLÓ Komikus kontraszt: Andrej rögtönzött, elszomorító vallomása mellett halljuk Ferapont képtelen meséjét arról az emberről, aki Moszkvában (csakis ott lehet) negyven vagy még ennél is több palacsintát evett meg. Mindkettőjüknek Moszkva jelenti az elérhetetlent, csakhogy vágyaik között minőségi különbség van. Tempósan sorjáznak a jelenetek, egy-egy erősebb hangsúly vagy gesztus élénkíti őket csupán. Sétájuk közben Mása és Versinyin - egy pillanatra - a titkos összesimulás szenvedélyével öleli át egymást. Tuzenbach katonaköpenyével atyáskodva takarja be - állig - a fáradtan hazaérkező és a hintaszékbe ülő Irinát, aki gorombán, idegesen - elutasítón - reagál. Versinyin és Tuzenbach filozofálnak, mint mindig, ha nem udvarolnak, közben Mása - Versinyinhez simulandó - magára teríti az ezredes köpenyét. A bölcselkedést Csebutikin szakítja félbe, felfedezését közli az előtte levő újságból: „Balzac Berdicsevben nősült." Miközben ezt is feljegyzi a noteszbe, halkan dúdolni kezdi: Balzac Berdicsevben nősült. Balzac... Megtetszik a többieknek, ők is éneklik. Táncolnak is hozzá. Végül gyerekes örömmel és felszabadultan hajtják: Balzac Berdicsevben nősült - táncolnak összefogódzkodva az asztal körül. Egy semmi-mondatból ritka önfeledt pillanat. Néhány perccel később a doktor újabb, számukra hasonlóan érdektelen, semleges mondatot talál az újságban: „Cicikarban himlőjárvány dühöng." Csebutikin megpróbálja megismételtetni az előző önfeledt pillanatot. Sikertelenül. Csend fogadja, mintha egy rossz viccet mesélt volna, vagy előre elsütötte volna a tréfa poénját. A szivacskert idegesítő bizonytalanságában sem jön be kétszer ugyanaz a poén. Hamarosan Natalja rohan el, Szoljonij erős riposztja ingerli fel: „Ha az a gyerek az enyém volna, betenném egy serpenyőbe, megsütném és megenném." Mása az ülő Versinyin mögé áll, és a haját simogatja. Andrej, majd Natalja csapja le energikusan a zongora fedelét. A két fedéllecsapás között Andrej, Tuzenbach és Fedotyik összecsimpaszkodva táncol és énekel - Haj pitvar, pitvarom -, de lábukat nehezen emelgetik, mintha a talaj nem engedné. Kuligin izgatottan keresi Mását. Össze-vissza szaladgál. Amikor egy latin grammatikai szabályt magyarázva próbálja leplezni a látszatot - teljes hosszában hasra vágódik.