Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Szabadka-Újvidék

Harag György választása 221 Natalja robog végig. Szánkázni megy. Az elöljáróval. Olga mereven néz utána. Irina sírva-kiabálva ismétli. Moszkva... Moszkva... Szerte batyuk és emberek hevernek. Egyesek csomagokat cipelnek. Szin­te látható a fáradtság. A tűzvész, az izgalmak, mindenkit kimerítettek. Andrej az asztalnál ül mozdulatlanul. A nővérek a szivacskert közepén lévő mélyedésben bújnak össze. A hintaszék üres. Most nem illik beülni. Egyedül Natalja járkál. És eszik. Valamit szemezget egy tálból. Közben csacsog, mindenféle badarságot mond. Mások kára őt nem érinti. Kuligin ront be, mint mindig, most is Mását keresi, és közben a ruháját ke­féli. O a formák embere: neki mindig, minden körülmények között meg kell őriznie a látszatot. Csebutikin bukkan föl. Dülöngél. Részeg. Végigbotladozik a kerten az emberek és a batyuk között. Olykor megáll pihenni. Ilyenkor a részeg em­ber józanságával leplezi le önmagát és környezetét. Versinyin érkezik, kormos köpenyét Mása tisztogatja gondosan. Mire Kuligin szó nélkül elrohan. Pokrócba csavartan berobog Fedotyik, kétségbeesetten kiabál: „Leégtem! Leégtem!" Váratlanul mindenki nevetni kezd. Olyan komikus. Fedotyik za­varában nem tudja, mitévő legyen. Gyorsan beül a csomagok közé került bölcsőbe, majd felugrik, körbeszalad. Az álmából, pontosabban vágyálmából ébredő Tuzenbach udvarolni kezd Irinának. Amikor azt mondja: „Jaj, hogyha odaadhatnám magáért az életemet", Mása ingerülten szól rá: „Nyikoláj Lvovics, menjen már. Ez még­is sok..." Miért? Tuzenbach szavai nem illenek a pillanathoz? Vagy Mása képtelenségnek tartja az efféle ömlengést? Ki tudja. Tény, hogy Kuligin érintésére odébb ugrik, majd kiborul. Kiabál: „Torkig, torkig, torkig. Mása kitörése további gátszakadásokat vált ki. Előbb Irina kiborulását látjuk: „Kétségbe vagyok esve, és nem is értem, hogy még élek, hogy még nem öltem meg magam, nem is értem" - kiabálja hisztérikusan. Majd And­rej üvölti le Ferapontot, utána pedig nővéreivel száll szembe. Natalját védi, de belátja, hogy nincs igaza, komikusán térdre rogy, jelezve: ne vegyétek ko­molyan, amit az imént kétségbeesésemben összehangoskodtam. Csend. Irina és Olga sírdogál. Az ebédlőasztalon szürkésfehér lepellel borított hatalmas kupac. Mögöt­te Csebutikin ül. A többiek állnak. Fedotyik viharzik be. Végigcikáz. Min­denkit megölel. Megcsókol. Eltűnik. SZABADKA-ÚJVIDÉK

Next

/
Oldalképek
Tartalom