Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Szabadka-Újvidék
GEROLD LÁSZLÓ Változatok a teremtő kitalálásra Moliére: Tartufíe Már régóta és még sokáig izgató színházesztétikai kérdés: hányféleképpen lehet jelen a rendező az előadásban? Nem nehéz sokféle példával előállni, s bizonyítani a rendezői jelenlét különböző formáit, holott lényegében csak egyetlen igazi jelenléti forma létezik: a teremtő kitalálás. Az, amelyik nem a valóság másolatában, hanem önnön művészi - teremtő - intenzitásában mutatja meg erejét. És nem csak a szakmai tekintély súlya miatt szükséges itt Jouvet-t idézni - „minden nagy színházi téma szellemi természetű, és én a magam részéről nem hiszek olyan darabban vagy rendezésben, ami nem abból a vágyból fogan, hogy kicsit többet mutasson a mindennapi embernél, és egy kicsit többet adjon annál, amit a fül meghallhat és a szem megláthat" -, hanem azért is, mert Louis Jouvet, a kiváló „színházi ember", ezt épp a Tartuffe rendezésére készülve jegyezte fel. És a rendezői jelenlét vizsgálatára, tegyük azonnal hozzá: dicséretére, ezen a helyen bennünket is pont egy Tartuffe-előadás élménye kényszerít. Harag György Tartuffe-rendezése együtt mutatja a teremtő kitalálás két alapvariánsát: azt, amelyik benne van a szövegben, csak fel kell ismerni, és a színjátszás eszközeivel ki kell fejezni, játékká kell változtatni, és azt, amelyik szintén, bár kevésbé észrevehetően, amolyan búvópatakként a szövegben rejtőzik, de felismerése nem annyira szakmai rátermettségen, sokkal inkább a rendező gondolkodó igényén múlik, azon, hogy nem csak reprodukálni vagy interpretálni képes a művet, hanem saját szemléletéből adódó, szuverén világnézetre való bölcseleti többlettel kívánja ellátni. S nem véletlen, hogy Harag György a teremtő rendezői jelenlét lehetőségére a Tartuffe-ben talált rá. A Tartuffe-ben remekmű volta ellenére (vagy éppen ezért) túl sok a vákuum, s ez már önmagában is ingerelheti a kreatív hajlamú rendezőket, hogy a deus ex machina-szerű befejezéssel vitatható dramaturgiai (és gondolati!) megoldást elfogadhatóvá tegyék, hogy a mű alakjait körüllengő ködöt, bizonytalanságot megpróbálják eloszlatni; nem
