Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Magyarországi előadások
Találkozás egy gipszszoborral 195 (Igaz, három évvel a Bánk bán megírása után, viszont kettővel a megjelenése előtt.) Az előadás első részét megkoronázó ötlet: A kérők és a Csalódások összevonása egyetlen színdarabbá. Valójában itt is „kivonatot" kapunk, mint az eddigiek során, de nem lehet kétségünk afelől, hogy ez az „esszencia": a Kisf aludy-féle vígjáték „modellje". Az összevonás önmagában is rendkívül szellemes - az előadás dramaturgja: Pályi András -, pedig jóformán csak annyi történik, hogy párhuzamosan folyik a két cselekmény; A kérőké a színpad bal oldalán, a Csalódásoké jobboldalt. Minthogy a szereplők karaktere és a bonyodalom típusa nagyjából azonos, akár észre sem kell vennünk, hogy itt két darabot adnak - a színészek ugyanabból az óriásira méretezett blondelkeretből lépnek elő, és a végén közös „családi képpé" állnak össze. Közben nem mulasztják el, hogy kiaknázzák az ötlet minden adódó lehetőségét: az átszólást és az átjátszást a szomszéd darabba. Csakhogy ez a klasszikus színházi atelier-játék is komolyra fordul Haragnál, anélkül hogy veszítene humorából. Az például, hogy a két darab egy-egy szerepét - a külföldmajmoló bárót és a nemesebb lelkületű grófot - ugyanaz a színész, Úri István játssza, vagy hogy a hazafias kitételeket a színészek a nézőtérnek adresszálják, sőt, ilyenkor dalra is fakadnak (zeneszerző: Orbán György), ismét több, mint a dalitársulatosdi paródiája. Ebben a valamit mondás kényszerének olykor a mostoha körülményeket is legyőző szándéka tükröződik. S amikor egyik vagy másik szereplő lekési a jelenetét, mulatságunkba szorongás vegyül: vajon egyáltalán folytatni lehet-e az előadást? Itt egy társulat öntudatra ébredéséről is szó van - nemhiába szurkolják végig a háttérből a játékot a nem szereplő színészek. A nagy feladvány: a Zách Klára, ez a különös Bank-előzmény, amely két évvel korábban, mint Katona drámája, végigjátssza ugyanazokat a motívumokat. Az idegen uralkodóházat, a buja hercegi rokont, az erőszaktevő mulatás útját egyengető királynét és a királynégyilkosságot. Kisfaludy sok tekintetben mértéktelenül túlöblögetett tragédiájának érdekessége, hogy a cselszövényes bosszúsorozat ősromantikája mögött egy hallatlanul modern drámai gondolat rejlik. Nevezetesen az, hogy az erkölcsi-politikai merényletnek csak a közvetlen áldozata Zách Klára ártatlansága; a tett valójában az apa diszkreditálására irányul. Lehetőség van tehát a pszichológiai motivációra, noha ez azért nincs megírva a darabban. Harag valami egészen különös érzékenységgel tudja továbbépíteni az előadás ívét ebben a ZacB-drámát interpretáló második részben, mert ez is interpretáció, ott sem „egy az egyben" folyik a játék. Abban a stílus imitáló MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK
