Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Magyarországi előadások

MAGYARORSZÁGI ELŐADÁSOK

182

BUDAI KATALIN

Glása

Az előadás egyik nagy meglepetése volt, hogy Harag az alig néhány mondatos szerepből főszerepet csinált. Ez a kis cselédlány az előadás egyik szimbóluma. Ösztöneiben pergeti le, éli meg a szeme előtt zajló drámát, amelyet talán ő ért meg legjobban.

„Kilencvenhat szót tudsz csak; alig bírsz értelmesen beszélni. És elhiszed, hogy vannak olyan csodák, amikről Fjoklusa mesél, aztán meg szégyenled, hogy elhitted. Bújsz az úrnődhöz, imádod, csókolod, ahol éred. Hálás vagy, hogy megtűrnek, hogy nevetnek rajtad."

Ez a „kicsi kutya-imágó" végigkíséri Glását, kezdve a nyitókép világra ámulásától a Kátya holtteste melletti nyüszítésig. Siratja, felnézve az égre, mint egy állatka.

Kivételes intelligencia, nagy játékkultúra kell ahhoz, hogy valaki ezt a növénylényt meg tudja formálni. Jancsó Sarolta pontosan megértette, mit vár tőle Harag.

A púpos

Harag György nem sértette meg ugyan a szöveget, de abban a képben, ahogyan színpadra látta a művet, a drámában egyébként nem szereplő figurák is feltűntek. Elképzeléseiben egy nyomorék vagy egy elmebeteg már az első perctől Kuligin mellett téblábolt. Ez először Sapkin, a darabban „Őgyelgő fiú"-ként megnevezett szereplő lett volna. Később Sapkin maradt, ami volt, s egy új alak jelent meg az áldozatok, a kiszolgáltatottak csoportjában.

Mankón vonszolódik ez a púpos, otrombán gúnyolják, nőt hengerítenek rá, s ő sírva, artikulátlanul ismétli Kuligin szavait: „Mennyi könny elfolyik..."

Mikor a hídon a mechanikus repülni készül, a púpos odalenn mankóval verdes. Kuligin lehull, s az ő szárnyalásának is vége. Köves László, a púpos ihletett megelevenítője sebesre törte az ujjait a mankón, mégsem engedett a fárasztó tartásból. Mikor a háttérfüggöny mögé ért, ott is tovább botozott, vonszolta a testét. Egyenrangú főszereplővé lett, döbbenetes felelősségtudattal, mert hordta a bizonyosságot, hogy a darab róla szól, a mankóval szállni vágyókról.