Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)
Nánay István: Előszó
ELŐSZÓ 12 NÁNAY ISTVÁN visszaadni egy színházi próba vagy este lényegét. Leltárba lehet szedni egy produkció látható és hallható hatáselemeit, regisztrálni lehet a rendező, a színészek találó megoldásait, újításait, de csak dadogni tudunk, ha azt szeretnénk megfejteni, ami alkotó és alkotó, illetve a színpad és nézőtér között „lélektől-lélekig" történik. Hiába vagyunk mindennek tudatában, az, akinek választott hivatása, hogy a színház krónikása, oknyomozója, megörökítője legyen, csak egyet tehet: minden este megkísérteni a lehetetlent: újra meg újra megpróbálni rögzíteni a rögzíthetetlent. A kortársaknak - alkotóknak és befogadóknak - meg az utókornak. E kötet a kettős lehetetlennel próbálkozik. Olyan írásokat tartalmaz, amelyek húsz-harminc évvel ezelőtt igyekeztek képet adni egy-egy Harag-előadásról; akkor, amikor még a néző az élményét összehasonlíthatta az írások készítőinek véleményével. Ezek az írások kötetbe rendezve megpróbálnak az idővel dacolni, ugyanakkor új értékelési szempontokat kínálnak: ugyanis a kritikák és elemzések egymásutánja nemcsak egy-egy produkcióról tudósít, hanem a rendezői ars poétikáról, módszerről, gondolkodásmódról is átfogóbb képet adhat. Nyolc évvel ezelőtt, a kolozsvári hivatásos magyar színjátszás kétszázadik évfordulója alkalmából jelent meg a Harag György színháza című kötet (Pesti Szalon Könyvkiadó, 1992), amely elsősorban a rendező saját írásait, nyilatkozatait, jegyzeteit adta közre, s ekképpen igyekezett megrajzolni Harag György emberi és művészi portréját. Ezzel szemben ez a kötet túlnyomórészt kritikák gyűjteménye. Válogatás. Hiszen Harag György több mint száz darabot rendezett Romániában, Magyarországon és Jugoszláviában, színházban és televízióban. Ennyi produkció természetesen sem szakmailag, sem művészileg nem lehet egyenletesen magas színvonalú, s a különböző pályaszakaszok is sokban különböztek egymástól. A Harag-előadásokról szóló kritikák (melyek száma megközelíti az ezret) még szélsőségesebb különbségeket mutatnak: a néhány soros recenziótól a kimerítő tanulmányig, az alkotói szándék értő visszaigazolásától a szándékolt értetlenségig igen sokféle és eltérő minőségű írás született. A válogatáskor tehát erős szelekcióra volt szükség. A leglényegesebb döntés: csak a pálya második - időtartam tekintetében rövidebb, de jelentőségében fontosabb - felében született előadásokról szóló írások szerepelnek a kötetben. További szempont, hogy nemcsak a kiemelkedő előadások kritikai lenyomata kapott helyet a könyvben, hanem mindenekelőtt azok az írások, amelyek érzékletes képet adnak az adott produkcióról. A harmadik
