Nánay István (szerk.): Rendezte: Harag György (Budapest, 2000)

Sütő és harag

SÜTŐ ÉS HARAG

SZAKOLCZAY LAJOS

1 16

za. A dialógusok és színpadi szöveg mellett nagy jelentőséget kap a jelenetezés, megnő a segédeszközök (itt például a rabsorsot, börtönéletet jelképező bilincs és lánc) szerepe. A végtelenné tágult, a színpad teljes mélységét kihasználó tér nemcsak azt jelzi, hogy ily arányokhoz mérve mily kicsiny az ember, hanem a bejárható-bebarangolható felület arányait is. Talán csak a Jancsó Miklós-filmekben ily fegyelmezetten forradalmi és mindent magával sodró a tömeg, mint itt a kezdő jelenetben: a Copus rektor beszédét ünneplő egyetemisták áradatában. A legvadabb, naturalista filmekben (és darabokban) folyik oly erős patakban és rikító színnel a vér, mint a megsebesített Kálvin-öcs, Antal homlokából. És a hangjával, valamint jelképiségével sokat mondó, hosszú percekig a durva padozaton „megsétáltatott" lánc - Kálvin és Szervét egy igazságának egymást béklyózó kettőssége -, valamint a színpad deszkáiból (bírósági terem padsora) saját rabságukat előhívó genfi polgárok rögtönzött, de előre megtervezett s a színpadképet és a mondanivalót (látványt!) is új színnel gyarapító, vért forraló nyugodtsága mind rendezői lelemény. A drámaköltő mondanivalójának képi továbbgondolása s az összeütközések és megcsendesedések dialógusainak „lefordítása" a színpad nyelvére.

Ebben a Tóth László tervezte, négy akasztófa ridegségét hangsúlyozó, sodronyok és kötelek kuszaságát és durvaságát mutató díszletben (nem kevésbé Edit Schrantz Kunovits hangulatilag ehhez alkalmazkodó jelmezeiben): a gályapad-bírósági terem koporsófedélként csattanó ülésdeszkáinak eltüntetésében, a csuklót - Kálvin és Szervét csuklóját - szorító bilincs és a nagy szemű összekötő lánc durvaságában, a párizsi manzárdszoba egymásra boruló szürke deszkafalaiban, a Szervétet vallató Inkvizíció magas pódiumainak különálló hegymagasában és a szürkén sötét, jellegtelenséget sugalló ruhák közül virító Ory Főinkvizítor vörös talárjában mind ott az eszmei csomópont, a szövegértelmezés bonyolultságát kísérő jelképiség. Amely Harag György színházának totalitásáról, hanggal, fénnyel - pislákoló reflektorral és vadul ordító szöveggel - bekerített embereiről s a nézőt magával ragadó hatásról árulkodik.

Kétségkívül ebben a rafináltan ilyenné szervezett, tágasságával tüntető, de egyre jobban a bezártságot sugalló térben félelmetessé növekszik a kiszolgáltatottság. Az Özönvíz előttben láthattuk, hogy a rendező a sovány drámaiságot tartalmazó életképet (a két háború közötti romániai magyar valóság hű mását) ügyes térszervező erővel: sehonnan sem nyíló és sehová sem vezető ajtókkal, falakat megbontó üregekkel miként tette egy kafkai bezártságot reveláló léthelyzet megjelenítőjévé, és hogyan változtatta a ki-