Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Peter Pabst: Megtanulhatsz bolondozni

lat felhúzni, azt már kevesebben, mi történik, ha ledől. Emlékszem, a hátsó színpadon kerestem magamnak helyet, és ott két, két és fél méteres falakat építettem, majd kézzel ledöntöttem. Behúztam a fejem, mert mindig megijedtem, ha dőlt a fal. A színpadon próbáltak, és a robaj hallatán mindenki felugrott. Szóval, kikísérleteztem az anyagot és a technikát. Azon a napon, amikor a falat rendesen fel akartam építeni, a színpad tele lett emberekkel. Műszaki vezetők, a szakszervezetek képviselői és tudja az ég, ki mindenki ott volt. Mindenki azt mondta, hogy ezt nem lehet és nem szabad megcsinálni. Én pedig makacsul ismételgettem a magamét. így ment ez egészen estig, amíg mindannyian éhesek nem lettek és elmentek enni. Akkor mi felépítettük a falat, és amikor ledőlt, közel voltam a szívinfarktushoz. Hiába biztosítottak arról, hogy a színház statikusa mindent átszámolt, s e számítások szerint a padozat kibírja a terhelést, a téglák a pincében kötöttek ki. Meg kellett erősíttetni a palermói színház színpadát.

Számomra sokféle színházi tér létezik. Csodálatosnak tartottam és tartom az úgynevezett Guckkastentheater eket, jól érzem magam bennük. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy tényleg olyan jól működnek azok a „sokcélú”, úgynevezett mobil terek, amennyire egyes építészek és rendezők állítják.

Persze régi törekvés, hogy a színész fizikailag is minél közelebb kerüljön a nézőkhöz. De, szerintem ezt egyáltalán nem gátolja a kukucska-színház. A hetvenes években Zadekkel az előszínpadot gyakran a nézőtérre is kitágítottuk. Mindemellett mindenféle teret kipróbáltam. Például a hetvenes évek elején Zadekkel egy öreg üzemcsarnokban csináltunk egy csodálatos Hamlet-előadást. A csarnok a színház új festő terme lett volna, de mielőtt a műhely beköltözött volna, mi elfoglaltuk és ott próbáltunk.

72