Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Peter Pabst: Megtanulhatsz bolondozni

tam, hogy soha senki nem vette olyan komolyan a szöveget, mint ő. A szöveg minden részletét nagyítón keresztül vizsgálta. A próbákon nem sokat beszéltek, viszont rengeteget játszottak. A dolgokat „létre játszották”.

Én ott azt tanultam meg, hogy ne vitatkozzak a rendezővel arról, hogy milyen legyen valami, sem a színészekkel arról, hogy milyen lehetne. Az én feladatom az, hogy kövessem, mi történik a próbákon, figyeljem a színészeket, milyen irányban indulnak el, és kitaláljam, hogyan segíthetem őket azzal, hogy egy-egy jelmezt vagy kelléket viszek be a színpadra. Vagy azzal hogy kitalálom: mivel tudom megzavarni őket abban, amit éppen csinálnak.

Azért voltak olyan pompásak az előadások, mert semmi olyasmi nem történt bennük, aminek ne lett volna köze egymáshoz. És ez a díszletre és a jelmezre is érvényes. Semmi olyan nem volt a színpadon, amely ne együtt alakult volna, amelyet ne vettek volna birtokukba a színészek. Bochumban a színház vizualitása nem önmagában létezett. Itt az előadás valóban összetett művészi alkotás volt, amihez oly sokféle tehetségű ember adta hozzá a tehetségét, a szorgalmát, az alkotószellemű munkáját. Hihetetlenül sokat tanultam a színészekről, az ízlésről, a ritmusról, az esztétikai törekvésekről.

Ezek az alapelvek Pina Bauschtól sem állnak távol. Bauscht Zadeken keresztül ismertem meg. Emlékszem, Zadek a színház folyosóján azt mondta: Van egy jópofa, új koreográfusnő Wuppertalban, elmegyek egy próbájára, velem jössz*?- Átmentünk Wuppertalba. Amennyire emlékszem, a Sacre felújító próbájára ültünk be. Néztük őket vagy húsz percig, semmit sem értettünk, és azt hiszem, kicsit unatkoztunk is. Szép csendesen elmentünk, viszont Zadek meghívta Bauscht Bochumba dolgozni. Itt készítette el a Macbeth verzióját. „Kézen fogja a nőt, a

68