Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Peter Pabst: Megtanulhatsz bolondozni

hagytam magam beválasztani mindenféle grémiumba, a kultuszminiszterrel tárgyaltunk, civódtunk mindenféle tanrend, vizsgaszabályzat és más hülyeségek miatt - teljesen értelmetlenül. Ezzel töltöttem a tanuló éveimet. A legértelmesebb, amit elértem, a díszlettervezői osztály újraindítása volt. Ez ugyanis akkor már csak papíron létezett, mert sok-sok évvel azelőtt, öröklés útján, egy festő irányítása alá került, aki jó tanár és jó festő volt, de életében egyetlen színházba sem tette be a lábát. O volt a „díszlet professzor”.

Szerettem volna díszlettervezést tanulni, ezért azon törtem a fejem, kit lehetne odahívni tanárnak. Végül egy svájci tervező, Max Bienian fogadta el a meghívást. Neves díszlettervező és csodálatos tanár volt. Két szemeszteren keresztül tanultam nála, aztán készülni kezdtem a diplomavizsgára. De ez is félbe maradt, mert Bienian, aki szerencsém kovácsa lett, egy nap azt mondta : Pabst úr, Bochumban asszisztenst keresnek a díszlettervező mellé. Erre a bejelentésre egyáltalán nem reagáltam. Először is azért, mert feleségemmel az államvizsgára készültünk. A fontosabb ok azonban az volt, hogy nem tudtam, hogyan jelentkezzem. A díszlet-jelmeztervezőknek általában van egy mappájuk különféle vázlatokkal. Ezek kiváló kínzóeszközök idősebb kollégák számára. Az ilyen mappa elfogadott dolog a szakmában. Nekem pedig nem volt. Igaz, egyszer készítettem jelmezterveket, díszlet vázlatokat Max Frisch egyik darabjához, azt hiszem a Don Jüanhoz. A tanárom ezeket olyan csodálatosnak tartotta, hogy elküldte a szerzőnek azzal a kéréssel: fűzzön hozzá megjegyzéseket. Sem a megjegyzések, sem a mappa soha nem érkezett meg. Nem volt tehát mutogatni való anyagom.

Nagyon sokat köszönhetek a tanáromnak, mert újra és újra odajött hozzám: Pabst úr, maga azt tesz, amit akar,

65