Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)
Esterházy Péter: Nézni, látni
ezért is örültem, ülve ott a Vígszínház nézőterén, hogy akkor most sokaknak konfrontálódniuk kell evvel a mással. És ezért örültem, amikor megtudtam, hogy a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatói tanáruk, Orsós László vezetésével elzarándokoltak Wuppertalba: nézni. Ennek az útnak a jelzése egy kicsi könyv, fotók és írások, címe: A vendég helye. Kis, finom tárgy; de még fontosabbnak tartom a véletlen megváltozott tekinteteket. Jó, hogy vannak ilyen osztályok, jó, hogy vannak ilyen tanárok, jó, hogy van mit nézni. Jó, jó, mondhatná erre valaki... Lesz, lösz, lusz Kortárs művészek megítélése mindig homályos, bizonytalan ügy, nézve a művészet történetét, nem okvetlenül látszik ott helyben a nagyság, és ez egyébként egyre öszszevisszábban is van, hisz egyre inkább azonosul az érték a sikerrel, az lesz értékes, ami sikeres, és egyre kevésbé van meg a művészetek belső, titkos mércéje (az a bizonyos hamburgi, de most nem mondom el hozzá az anekdotát), amely még az ötvenes évek Európájában bizonyosan megvolt. És van egy természetes óvatosság is a kortársakkal szemben, az, hogy élnek, köztünk vannak, nyilván többé-kevésbé olyanok, mint mi, de az is lehet, hogy nem, egy kortárs az ne legyen nagyon nagy. De aki találkozott volt mondjuk Weöres Sándorral vagy Pilinszky Jánossal, az érezhette, hogy van valami, ami elől nem lehet kitérni. A művészet, a költészet maga ez a valami, az, ami 33
