Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)

Nádas Péter: Pina Bausch, a testek filozófusa

szimbolikus szintjén nem léteznek. Ilyen Juditok és ilyen Kékszakállúak nincsenek. Két ember között nincsen ilyen szakadék, és két ember között nincsen ilyen fennkölt kapcsolat. Vannak ugyan állandó és mozdíthatatlan dolgok is a világban, ezek azonban nem a szimbólumok, nem az emblémák, nem a jelvények, még csak nem is a nemi jegyek vagy a nemi jellegzetességek, hanem az archetípusok. A táncnak különben is ez az otthona. Az archetípusoknak, ezeknek az ősi lenyomatoknak, kizárólag belső lüktetésük van; az embernek olyan személytelen részei, melyek úgymond rezisztensek a külvilágra. Az ember legősibb és legállatiasabb tulajdonságai. Pina Bausch színpadán ezekből a tulajdonságokból ered az ember szenvedése, de a méltósága is ebből származik.

És amitől Balázs és Bartók aztán egészen odavannak, mármint hogy a világon vannak nők és vannak férfiak, és a férfiak nem nők, a nők pedig nem férfiak, arra Pina Bauschnak értelemszerűen még vállrándítása sincs. Tudomásul veszi az adottságukat, és az alkatukkal foglalkozik. A férfiaknak az ő színpadán olykor nővé, a nőknek pedig férfivá kell válniok. Ha nem tehetnék meg, akkor az embert sem érhetnék el a másikban. Ilyen egyszerűen szemléli ezt az egészet. Nem az adottságaikat teszi a dráma vagy a tragédia tárgyává, mert abban a dologban, hogy az emberi világ kétnemű, nem lát sem tragikusát, sem drámait. Színpadán e ténynek nincsen esztétikai értéke. S ezen a ponton válik el élesen a szemlélete a két defenzív magyartól, akik ennek a ténynek esztétikai értéket tulajdonítanak.

Pina Bausch abban lát drámait, hogy tektonikus erők dúlják az emberek érzelmi életét, összekötnek, elszakítanak, s ezek az erők aztán hol tragikussá, hol komikussá teszik a Juditok és a Kékszakállúak helyzetét. Nem sajnálkozik és nem büszkélkedik, mint Balázs, olyan fenségességet

13