Lakos Anna - Nánay István (szerk.): Bausch (Budapest, 2000)
A szabadságról van szó - Beszélgetés Ascher Tamással
- Bizarr, költői... sorolod a jelzőket. Ne feledkezzünk meg a szóról: egyszerű. Sokszor végtelenül egyszerű, sőt banális mozgásokat, mozgássorokat látunk. Az egyik táncos a süketnémák kézjeleivel „elénekel" nekünk egy Gershwin-dalt, vagy egy harmonikát magához szorító nő néhány kézjellel megmutatja a négy évszakot, ezt a többiek elismétlik, és libasorban vonulva végeérhetetlen menetben egyszerre lemozogják. Ellőttünk a természet körforgása, a világ állandósága - mi pedig mulatunk, „ kedvünk támad". Banális megoldás - és mi mégis imádjuk. Vajon miérté- Kidolgozott testeket látunk, akik klasszikus tánckultúrából érkeztek, és egy adott pillanatban valóban táncra kelnek vagy kelhetnek. A dolgok mögött ott lebeg a nagy klasszikus színház. A klasszikus kifejezési formák tárháza ott ígérkezik valahol a horizonton - és e helyett, amit produkálnak: oldott és emberközeli, bizarr és szürreális gesztusok sora.-A nézőnek boldogságot okoz, hogy ezek a táncosok bármikor beléphetnének a klasszikus táncformákba, de nem teszik meg.- Nem ez okoz boldogságot, hanem az, hogy ezek a táncosok-színészek tökéletesen önmaguk. Oly meghökkentően őszinték, olyannyira adják magukat, annyira csupaszon és nyíltan saját maguk, hogy ez egyszerűen gyönyörűséget okoz. Kifejező, vonzó, érdekes embereket látunk, akiknek titkuk és történetük van, és akik minden aggály nélkül feltárulkoznak előttünk. Megfigyelhetem, csodálhatom őket - és minden pillanatban ámulhatok az ember szépségén, báján, kimeríthetetlen érdekességén. Az emberi szabadsággal találkozhatunk, márpedig jólesik szabad és igaz embereket látni. A színpadon végsőkig kifeszített, kihegyezett szituációkat, majd váratlanul slampos, lötyögős rendezetlenséget látunk. Az egyik pillanatban előttünk a legélesebben, legtisztábban stilizált 124
