Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

féltékeny markotányosnőre emlékeztet, aki a táborban ténferegve végre elordíthatja magát:

Látó szemére majd

homályt bocsátókén. (Aiasz, 85-86)

Majd kibújik a bőréből örömében, hogy megalázhatja és lealacsonyíthatja Aiaszt: Ellenségen nevetni nem gyönyör neked? (Aiasz, 79)

Homérosz istenei nem részesítik erkölcsi tanításban az embert. Szophoklész Athénája már egy más típusú kultúra képviselője, ebben a kultúrában az ember nagysága gyanús az isteneknek.

Tegnapon s a holnapon Es a messze eljövendőn Egy a törvény: nincs halandó,

Ki az életet baj nélkül éli végig, bárhol él.

(Antigoné: 611-614)*

Athéna különös kegyetlenséggel alázza meg Aiaszt, s ez a megalázás fokozatosan az új isten-didaktika groteszk tantételévé válik.

Az istenek hatalma, látod, mekkora,

Odüsszeusz ? Volt-e bárki józanabb eszű e hősnél, s kellő pillanatban tettre kész?

(Aiasz, 118-120)

Homérosz istenei nagyon ügyeltek arra, hogy az emberek ne feledkezzenek meg az isteneknek járó áldozatokról. De Szophoklész Athénáját már nem érdeklik az áldozatok. Aiasz még őrültségében sem feledkezik meg közölni az istennővel, hogy színarany áldozatot helyez az oltárára. Ezt az Athénát már nem az áldozatok, hanem az elvek érdeklik. Az Aiaszt gyötrő Athéna a teológia istennője. A Hírnök meséli Aiaszról:

(...) Másszor pedig, mikor buzdítva szólt hozzá az isteni Athéna, hogy fordítsa harcra vad kezét,

Szörnyű, kimondhatatlan szót felelt neki:

»Királynő, állj inkább a többi argoszi

*

Szophoklész: Antigoné. Bp., 1970. Fordította Trencsényi-Waldapfel Imre.

84