Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

A gyilkolás feltételezi az emberi test ismeretét, a gyilkolás leírása ezen ismeret átadása.

Antilokhosz megleste Thoónt, hogy fordul, azonnal megsebzett, reá ugrott s elvágta egészen azt az erét, mely hátán futsa nyakáig ered fel: elmetszette egészen: amaz meg a porba hanyatlott (...)

(íliász, XIII. 545-548)

A narrátor mindig pártatlan, s kellő tisztelettel szól a gyilkolóról és a gyilkoltról egyaránt.

Annak a testét meg végig betakarta a szép vért, mit Patroklosz hőserejét leteperve, elorzott.

Csak hol a vállperec elkülöníti a vállat a nyaktól, torka maradt szabadon, hol a leghamarabb vesz a lélek: ebbe ütötte a lándzsáját a heves nagy Akhilleusz; gyönge nyakán másoldalt jött ki a dárdahegy újra: gégéjét a nehéz érc mégsem vágta keresztül, hogy nagy Akhilleusz tudjon még szólni szavával.

Porba rogyott; (...) (íliász, XXII. 322-330)

Még Hektór halála sem rázta meg ezt a világot. Homérosz mindig megengedte hőseinek, hogy méltósággal haljanak meg. A halál a heroizmus rendjének része volt.

(...) ám miután a halálnak végzete számtalan úgyis, és a halandó tőlük nem tud menekülni, induljunk: diadalt vagy nyújtani, vagy learatni.

Nagyon keserű tudás. Győző és legyőzött egyaránt tudja, hogy meghal. Talán ezért érdekelte jobban Homéroszt a halálos ütés technikai részének leírása, mint a hősök érzelmei.

(...) kelevézét Paliasz küldte amannak szem mellett, orrába, fehér fogait kiütötte.

És a szilárd érchegy nyelvét elszelte tövénél, s állának szélén szökkent ki a dárdahegy újra.

Földre zuhant a szekérről, csördült rajta a díszes tündökölőfegyver: (íliász, V. 290-295)

Homérosz nem választja szét az embert testre és lélekre, és nem ismeri a fennkölt és a közönséges ellentétpárt.12 A halál éppúgy az élet természetes rendjéhez tar82