Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

r

Erőszakkal nem sikerül a hajóra vonszolni. A hajósok már félrehúzódtak. Odüsszeusz, az öreg pragmatikus legelőbb úgy véli, hogy a nyílvesszőt tévedhetetlenül a célba röpítő íj fontosabb, mint bűzlő tulajdonosa, akiből a beszámíthatatlan istenek hirtelenjében nemzetmentőt akarnak kreálni. Ha ilyen keményfejű, maradjon itt, a lakatlan szigeten. De íj nélkül. Philoktétész jól tudja, mit jelent ez. A szigeten sok a madár.

(...) önmagam leszek

azoknak, kiket öltem eddig, eledel; (956-957)

Philoktétész e keserű, szarkasztikus megjegyzését váratlanul Hamlet szájából halljuk viszont, amikor Claudius Polonius holléte felől érdeklődik.

KIRÁLY

Vacsorán! Hol?

HAMLET:

Nem ahol őeszik, hanem ahol őt eszik: (...) (IV. 3.)*

A madarak tépkedte Philoktétész képe még egyszer visszatér:

„ Úszó, szárnyas vadmadarak, csillámlószemüek serege (...)

Most gyönyörű a bosszú, hogy szátokat

tömje színes, rothadó

húsom. (1143-1144; 1153-1155)

A feje fölött madarak keringenek, lent a kietlen tenger; a nyomorék Philoktétész épp úgy a madarak tápláléka lesz, mint a sziklához láncolt Prométheusz a Kaukázusban. Lémnosz, a minden mítoszok szigete. De Neoptolemosz visszaadta az íjat Philoktétésznek. Az erőszak és a csel eredménytelennek bizonyult. Már csak a rábeszélés segíthet. Mellesleg már ezt a módszert is bevetették. A hatalom misszionáriusai - a filozófusok és a titkos ügynökök, a kormányhű költők és rendőrtisztek - mindig a Nagy Szükségszerűségre hivatkoznak.

NEOPTOLEMOSZ

Kényszerít

sok minden erre. Hallgass rám. Ne háborogj!

* Shakespeare: Hamlet. Bp., 1961. Fordította Arany János.

59