Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
PHILOKTÉTÉSZ Jaj, végem, roncsnak! Áruló ez! Idegen, mit műveltél velem! Add vissza íjamat! (921-924) Az a rab ember, aki hajlandó hinni a Nagy Szükségszerűségben, elveszett ember. Hirtelen valamennyien úgy éreztük - mondja a nagy költő felesége, Nagyezsda Mandelstam A remény a remény ellen című könyvében -, hogy nincs visszaút: azt sugallták a múltbéli tapasztalataink, a jövőre vonatkozó előérzeteink, saza hipnotikus állapot, amelyben leledztünk. Valóban azt hittük, hogy egy új korszakba lépünk, hogy nincs más választásunk, engedelmeskednünk kell a történelmi szükségszerűségnek, amely voltaképpen nem más, mint az emberek boldogságáért harcoló emberek boldogságvágya. A propagandafogásként hangoztatott történelmi determinizmus megfosztott bennünket akaraterőnktől és ítélőképességünktől... Szophoklész Philoktétésze mindezt jól tudja, s az üldözöttek szükségszerűségét állítja szembe az üldözők mindent szentesítő szükségszerűségével. Egyetlen görög tragédiában sem beszélnek ilyen gyakran a szükségszerűségről és az istenekről. Odüsszeusz itt is az az ájtatos politikus, akit az Aiaszból ismerünk: jól tudja, hogy az istenekre hivatkozni mindig kifizetődő. Az istenek azokat segítik, akik őket is segítik. De a trójai háború utolsó éve és a peloponnészoszi háború hosszú esztendei cinikussá tették. Már hajlandó nyilvánosan kijelenteni, hogy a természet törvényeinek szellemében, vagyis az istenek törvényei szerint az istenek mindig az erősebb oldalán állnak. Mélosz egy kis görög gyarmat volt a Krétai-tengeren, amely szeretett volna semleges maradni Athén és Spárta háborújában. Athén kegyesen szövetségesi státuszt ajánlott fel a voltaképpen kapitulációra kényszerített mélosziaknak. Thuküdidésztől tudjuk, hogy a kis sziget lakói az athéniekkel folytatott vitákban az istenekre hivatkoztak: (...) isten megvéd az eltiprástól, mivel jogtalan támadókkal a legszentebb érdekekért szállunk szembe. Az athéniek erre ezt válaszolták: Ami az istenséget illeti, hisszük és reméljük, hogy kegyelmét tőlünk sem fogj a megvonni. (...) Mert azt tartjuk, hogy az isten a felőle általánosan táplált vélemény szerint, az ember pedig csalhatatlan tapasztalatok alapján természeti szükségességgel uralkodik a nálánál gyengébb felett* Az athéni követek harminchét saját * Thuküdidész. Bp., 1888. V. könyv, 104., 105. fejezet. Fordította Zsoldos Benő. 60
