Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
Akárki/Everyman a keresztény esszencia színháza. A dráma egy kérdésbe van sűrítve - ki száll le veled a sírba? A Haláltánc ugyancsak az esszencia színháza, ámbár a kacagás elejétől fogva társult benne a borzadással. Ez a reneszánsz Haláltánc Kantor színházának a kulcsa. Mindegyik előadásában legálabb az egyik alak a Halál figurája. A Halott osztályban a markotányosnő volt az, a Wielopoleben az egyik nagynéni. Ronggyal a kezében. Először a holttesteket mossa le vele, aztán a padlóról mossa fel a vért. A történelem nyomai a sírok. A XX. században ezek tömegsírok. A halál az életet sorssá változtatja - írta Malraux. Kantor színházában a halál vizes ronggyal mossa fel maga után a nyomokat. Aztán kifacsarja belőle a vizet. Shakespeare-nél minden megtalálható. Az esszencia színháza is. Macbeth első felvonásának második jelenetében megérkezik a küldönc a csatatérről. Ki ez az ember, aki vérzik? A sebéről ítélve a legfrissebb híreket hozza a lázadásról.(„What bloody man is that? He can report, as seemth by his plight of the revolt The newest state”). Ez a csatatérről érkező félig meztelen, véres sebekkel borított, név nélküli küldönc az ismeretlen katona, maga a történelem esszenciája. Ezt látom Kantor színházában is. A hagyományos japán színházban a színpad még mindig az áldozás liturgikus helye. A kiváló antropológus, Masao Yamaguchi ezt a tagadás helyének nevezi, ahol a halállal való találkozás történik. De az egzisztencia színházával ellentétben a liturgikus színházban a halál nem egyéni. Az esszencia színházában a történelem halandó. Kantor, aki jelen van/nincs jelen a színpadon az elsőtől az utolsó jelenetig, egy kicsit meggömyedve, mindig ugyanabban a fekete ruhában, fekete sállal a nyakán, a színészeit siettető könnyű, olykor szinte észrevétlen ujjcsettintésével (mintha türelmetlen volna, hogy ez az egész még mindig tart) Kharónhoz hasonlít, aki átszállítja a halottakat a másik oldalra. De Kantor nemcsak elszállítja a halottakat, ő hozza is őket. Az eltűnő és elmosódó nyomok e színházában a helyek és az emberek emlékképe maga a színpadon jelenlévő Kantor. Ebben van a Halott osztály és a Wielopole szokatlansága és komolysága. II. Peter Brook Carmenét április utolsó napján láttam az utolsó előadáson a párizsi Bouffes du Nord-ban. A Bouffes egy XIX. századi színház, olyan, mint egy háromszintes balkonos doboz. De már tönkrement az épület, szinte kiégett belülről. Inkább egy színház maradványa, mintsem színház. Vagy még inkább és másképpen: a 478
