Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
dülállóan ért hozzá, hogy a rituálét színházzá alakítsa. Grotowski hosszú ideig makacsul kísérletezett azzal, hogy a színházat visszaalakítsa rituálévá, míg csak meg nem győződött róla, hogy ez a hívő számára szentségtörés, a szent dolgok meggyalázása, a hitetlen számára képmutatás, az áldozat pedig - még ha Cieslakot megkorbácsolják is -csak színészkedés. A Németországból küldött képeslapon Brook a térdén nyugtatja kezét, szeme félig hunyva, és figyel. Jól emlékszem, hogyan szokott figyelni. Olyankor éber, mint a macska - mint az éhes macska. Ő maga egy szót sem szól, legfeljebb néha összegyűr egy papírszalvétát: ezek az összegyűrt szalvéták díszlettervek. Grotowski a fényképen felemeli jobb kezét, és Brookra nézve beszél. Brook kérdez. Giorgio Strehler, akivel együtt dolgoztam A viharon, ugyancsak kérdezni szokott, de maga válaszol magának, méghozzá kiadósán, és valahányszor kérdez, csak a saját válaszai érdeklik. Brookkal nehéz beszélgetni, mert minden beszélgetés a saját monológunkká válik. Strehlerrel lehetetlen beszélgetni, mert minden beszélgetésből monológ lesz: az övé. Hármójuk közül csak Grotowski az igazi beszélgetőpartner. És talán ezért akarja a színházból a találkozás elemét megőrizni - a kölcsönös találkozásét. Grotowskival több év után Santa Monicában találkoztam ismét. A képeslaphoz viszonyítva alaposan megváltozott. Az évek során sokszor láttuk viszont egymást; hol kövér volt, hol sovány, mintha fizikai megjelenése visszatükrözné belső változásait. A fényképen még sötét volt a haja, és rendetlenül lógott kétfelől a nyakába. Legutóbbi találkozásunkkor homloka megnyúlt, időközben megszürkült haja barkóban és rojtos, vékony kecskeszakállban végződött. Fehér inget viselt, ezúttal régimódi, sötét, vastagon megcsomózott nyakkendővel. Hozzá ugyanaz a sötét öltöny, csak most lógott rajta, mert lefogyott. „Úgy fest, mint egy galíciai császári és királyi titkos tanácsos” - jegyezte meg L, a feleségem. Grotowski a haiti vudu-kultuszról beszélt; arról, hogy micsoda teatralitás rejlik a szertartásban, amely a résztvevőket transzba ejti. Meg arról, hogy miképpen tudja a színész ellenőrzése alatt tartani a transzot. Levetített egy dokumentumfilmet. amelyben egy fehér kakasnak elvágták a nyakát; tollai szanaszét röpködtek a levegőben. II. Mindez három évvel ezelőtt történt a Santa Monica-i Getty Centerben, ahová - kilenc amerikai és európai művészettörténésszel és néprajztudóssal egyetemben - egyéves meghívást kaptam. Én voltam köztük az egyetlen színházi ember, és talán ezért for-448
