Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
Grotowski AVAGY A HATÁR I. A múltkoriban egy német kiadótól képeslapot kaptam, amelyen együtt látható Brook és Grotowski, valamilyen sima háttér, talán egy fal előtt. Széküket összetolták; éppúgy lehet ez fapad is. Akár egy pályaudvari váróteremben. De vajon hol? Miféle pályaudvaron? Lábaik között nagy, jól megtömött hátizsák. Ugyan melyiküké? Brook fekete öltönyt és garbó nyakú pulóvert visel, fejét lehajtja, hatalmas homloka átcsúszik a majdnem kopasz koponyába, csak kétfelől keretezi némi bozont. Grotowskin is fekete öltöny, de alatta mélyen kigombolt ing és nadrágtartó látható. Meztelen lábán szandál. Egy pillanatra azt hihetné az ember: Vladimir és Estragon újból találkozott, hogy együtt várjanak valamilyen Godot-ra. Mindketten sokat utaztak. Talán inkább úgy mondhatnánk: vándoroltak. Brook utazásairól, mint mindenről, amit véghezvitt, dokumentációk maradtak: leírások, beszámolók, fényképek. Grotowski hónapokon átjárta India hatalmas területeit, de az ő vándorlásairól nyom csak benne magában maradt. Brook, a maga csillapíthatatlan teatralitásszomjában, a világ mind a négy sarkában, elfeledett afrikai és ázsiai falvakban mindig azt kereste, ami a színházat tovább gazdagíthatná: valamilyen ismeretlen gesztust, ismeretlen hangszert, ismeretlen dallamot. Van-e közöttünk olyan, aki ne emlékeznék rá, amíg csak él, hogyan pólyázták be a kabuki színháztól kölcsönzött szalagok A szentivánéji álom szerelmeseit, hogyan álltak meg röptűkben a nyilak a Mahábháratábm, holott talán nem is megfeszített íjból lőtték ki őket, vagy hogyan gerjeszti a tüzet három felől az öregasszony Carmennek és utolsó szerelmesének szerelmi fészke körül? Brooknál tűz, víz és homok megragadó jellé válnak, a jelképek anyagszerüek maradnak. A színpad vörös homokját a Gangeszből hozatta. Egye447
