Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
is.” És még egy utolsó idézet: „A hamisság még egyszer igazságnak bizonyul, de az igazságot csak hamis pénzzel lehet kifizetni.” „Az emberek nem nyilatkoznak meg közvetlenül - úja Gombrowicz az Esküvő előszavában mindig mesterkéltek; mindig játszanak. A darab ezért maszkok, gesztusok, kiáltások, grimaszok kavalkádja... »Mesterkélten« kell játszani, ennek a mesterkéltségnek azonban nem szabad elveszítenie kapcsolatát azzal a normális emberi tónussal, amely a szövegből érezhető.” Első ízben hull le a maszk. Damis kileste az Elmirának udvarló Tartuffe-öt. Mindent elmond Orgonnak. Hiába. Tartuffe letérdel. Bevallja bűnét. Pofát tesz a pofára, igazságot a hamisságra, ami újabb hamisság: Ó testvérem igen, a bűnöm feneketlen. Igen, bűnös vagyok, nyomorult, zaklatott, Aljas gonosztevők között a legnagyobb, (...) Jobban teszi, ha hisz az ő szavaiban* (111.6.) Most Orgon következik, most ő térdepel le. Még alázatosabb képpel válaszol Tartuffe alázatos képére - mindenét odaadja: házát, lányát és feleségét. Csak Tartuffe maradjon. Két pocakos férfi térdepel egymással szemben, és róka-grimaszba torzítják arcukat: Tartuffe szent képére Orgon még szentebb képpel válaszol, amire Tartuffe válasza egy hiperalázatos szuperkép. Tartuffe és Orgon méltóságteljes és alázatos képekkel harcolnak egymás ellen, mint Szifon és Menyus a Ferdydurkében: Szifon (...) heves, keserves sírásban tört ki, sírt és zokogott, míg a szánom-bánom, a kinyilatkoztatás és a megrendülés tetőfokára nem jutott. Menyus is felzokogott, és olyan sokáig zokogott, és olyan bőségesen ontotta könnyeit, hogy végül az orrából is kicsordult egy csepp, és ott csüngött az orra hegyén: akkor lerázta a cseppet a köpőcsészébe, és ezzel elérte az undorítóság tetőfokát. Ez azonban legszentebb érzelmeinek vakmerő káromlása, mégis kihozta Szifont a sodrából (...) Mert Szifon nyomban belátta, hogy kár volt Menyus arcára rászabadulnia, s ingerültségétől a saját arca kezdi megtagadni az engedelmességet; ezért gyorsan visszakozott, rendbe szedte arcvonásait, tekintetét ismét a magasba szögezte, sőt, mi több, egyik lábát előretolta, haját kissé összeborzolta, egy fürtöt lágyan a homlokába hulla* Moliére: Tartuffe. Bp., 1965. Fordította Vas István. 440
