Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

Csakhogy ezeknek a karneváli kiruccanásoknak és oppozícióknak a forrása és a mintája a Gargantuelbtn keresendő. A gombrowiczi pofa és popsi Rabelais eposzából való. De Gombrowicz, s kiváltképp színháza számára a lexikánál is fontosabb a mozdulat. A ronda fintorok, az obszcén mozdulatok, a mutatóujjak, a csuklás és a test egyéb illetlen hangjai Rabelais-től származnak. A Gombrowicz-színművek rendezője számára tán hasznosak lehetnek ezek az észrevételek.

De Rabelais csak a hagyomány fele.

Egy felragasztott műorr, a társak felé vágott grimasz - elképzelhető-e ennél teátrálisabb „eszköztár”? És ennél „moliére-esebb” eszköztár? Természetesen ez a gombrowiczos Moliére vagy ez a Moliére ä la Gombrowicz (számomra Gombrowicz mindig közelebb állt Moliére-hez, mint Shakespeare-hez) perfid és csalárd. De sokkal közelebb áll az új interpretációkban bemutatott Moliére-hez, mint azt gondoltuk volna. A Moliére-kutatók, mégpedig a legnagyobbak, s ezen belül is elsősorban a színházi szakemberek, az utóbbi időkben élénken érdeklődnek az arc és a maszk problémája iránt.

A szenteskedés csak maszk, de van-e Tartuffe-nek igazi arca? Nem az, akinek kiadja magát, és másnak adja ki magát, mint aki valójában. Játszik, de mi történik, ha hibátlan a játéka? Megjátssza magát, de mi van, ha tökéletes ez a játék? Maszkot visel, de mi van, ha sohasem veszi le ezt a maszkot? A tökéletes hipokrita maga a megtestesült ellentmondás. Olyan ember, aki a saját szerepévé vált. Már nincs arca: a maszk az arcára nőtt. Az ájtatos és szent Tartuffe a sarkától a feje búbjáig hazugság, az egész ember hamisság és látszat, csakhogy Tartuffe játszik, Tartuffe színész; színészi minőségében a maszk és a hamisság, a hazugság és a látszat az ő igazsága. „A leghamisabb látszatból lesz a legvalóságosabb lét (...) Következésképp (...) a színésznek hamisan kell játszania ahhoz, hogy valóságos legyen!” E szavakat Sartre írta le, mégpedig Genet A cselédek című színművének előszavában, és ezzel a modern színház legszövevényesebb problematikájának kellős közepén vagyunk.

Tartuffe rosszul játszik, lehull róla a maszk. Tartuffe nemcsak szenteskedő (un faux dévot), hanem hamis szenteskedő is (un faux faux dévot). De a szenteskedés már szerep, a hipokrita voltaképpen „pofa a pofán”. Már nagyon közel járunk Gombrowicz színházához. Ez a hamisság a hamisságon, ez a pofa a pofán - ez a Tartuffe igazi arca. Ez az ő igazsága. „Az igazságuk egyben a hazugságuk is - írja Sartre a színészekről A cselédek előszavában -, és a hazugság egyben az igazságuk

439