Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

Az utolsó ránk maradt és legprofetikusabb Witkiewicz darabban, a Suszterekben, melyet 1934-ben fejezett be, a fasiszta fordulat után forradalom következik. De a forradalom nem a darab vége; a darab vége a forradalom vége.

A Suszterek ugyanolyan lengyel profetikus darabnak bizonyult, mint a HőbörgőMátyás (Maciej Wscieklica) és Az ősz búcsúja (Pozegnanie jesieni). 1981 decemberében a katonai junta átvette a hatalmat, a darabot több estén át nyilvánosan a televízióban állig begombolt tábornoki és ezredesi mundérokban játszották.

1947 januárjában Artaud utolsó verseit készült felolvasni a párizsi Vieux Colombier színházban. Az előadás címe Téte-á-téte volt. A jegyek elkeltek. De Artaud nem olvasta fel a verseit. A jegyzetek, melyeket előkészített, lehullottak a pulpitusról a padlóra. Elkezdett csapkodni a kezével, mintegy fuldokló. Hosszasan és össze-vissza mesélt a sokkolás veszélyéről. Aztán dadogni kezdett, kiáltott még néhány szót, melyet nem lehetett megérteni. Felzokogott és elrohant. Nem tudom, ott volt- e akkor a teremben Ionesco. De majdnem biztos vagyok abban, hogy a Szónok a Székekből aki csak hörgést és jajgatást ad ki magából, és valami érthetetlen jeleket ír a fekete táblára, Artaud alakját idézi. Eljött, hogy az üres székek előtt, amelyeken láthatatlan nézők ülnek elmondja a legfontosabbat. De süketnéma volt. Ezen a téli délutánon a Vieux Colombier-ban Artaud egy olyan színház jelévé vált, amely „csak akkor jön létre, amikor mindaz, ami lehetetlen, valóban elkezdődik...”

1939. szeptember 18-án Witkiewicz felvágta az ereit, és mérget vett be. A német hadosztályok már egy hete lőtték Varsó főutcáit a város pereméről. Az előző napi rádiós hírek közölték, hogy a szovjet hadsereg átlépte Lengyelország keleti határait. Witkiewicz már egyszer 1917-ben átélte az Apokalipszist és nem akarta azt másodszor is megtapasztalni.

Regényeiben és drámaiban annak a világnak a véget, amelyhez ő maga is tartozott úgy ábrázolta mint egy nagy farce-ot. Az ő színházában minden öngyilkosság látszólagos, csak az övé volt serio. Azonban Witkiewicz öngyilkossága ugyanolyan mértékben a színháza része, jele annak és kulcsa is egyben, mint Artaud utolsó néma fellépése. 1939 szeptemberéig Witkiewiczet csak nagyon kevesen értették meg; meglehet, hogy azért, mert mi még e 1 ő 11 e voltunk, amikor ő maga már utána.

Fordította Király Nina.

435