Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig

WlTKIEWICZ

AVAGY A VÁRATLAN REALIZMUS

Witkiewicz ha élne, most lenne százéves. Antonin Artaud kilencven körül járna. Witkacy darabjainak többsége a 20-as évek elején keletkezett. Artaud 1926-ban alapította Alfred Jarry színházát, melyben négy év alatt négy előadást vittek színre, és mindössze nyolcszor játszották őket. Witkacy darabjai sem kerültek többször színpadra. A Kegyetlenség Színházának első manifesztumát Artaud 1932-ben jelenteti meg, Witkiewicz pedig ugyanebben az évben teszi közzé a narkotikumokról szóló értekezését. Artaud összes műveinek első kötete 1956-ban lát napvilágot; a 60-as években A Színház és Hasonmása szinte bibliájává válik mindazoknak, akik Európában és Amerikában az új színház modelljét keresik, maga Artaud pedig előfutára és legteljesebb inkarnációja lesz a személyiség új példaképeinek; a prófétának és a gurunak. 1962-ben jelenik meg Witkiewicz drámáinak teljes kiadása, s ettől kezdve lankadatlan érdeklődés kíséri nemcsak életművét, de életvitelét is; darabjait, amelyeket állandóan játszanak a lengyel színházakban, az egész világon műsorra tűzik Párizstól Honoluluig. Csak az Egyesült Államokban közel negyven bemutatót tartottak. A Nienasycenie (Telhetetlenség) sorra jelenik meg német, francia, angol fordításban. Witkiewicz - Gombrowicz mellett - kétségkívül a XX. század egyik legmeghökkentőbb és leguniverzálisabb lengyel írója.

Witkiewicz és Artaud sosem ismerték egymást, sőt nem is hallottak egymásról. 1919-ben egyik első művészi programjában, manifesztumában (A Tiszta Forma a színházban) Witkiewicz ezt írta: „Vajon létrejöhet-e még - ha csak rövid időre is -423