Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
CZEPIEC Politikus az úr! A mroAeki dráma Wyspianski művének folytatása. De ez egy különös fajta folytatás. Wyspianski motívumainak ismétlődő használata váltakozik ugyanezen motívumok kigúnyolásával. De ugyanígy Wyspianski is a nagy lengyel romantikus dráma - Mickiewicz és Siowacki - folytatója abban is, ahogy ismétli őket és abban is, ahogy nevetni tud rajtuk. Mickiewicz Ősödének hőse metaforikusán és személyesen is visszatér a színpadra a Felszabadítás (Wyzwolenie) című Wyspianski-drámában, melyet 1904-ben mutattak be. Ennek a lenyűgöző darabnak az első jelenete egy valódi színház üres színpadán játszódik, ahol éppen most mutatják be az első produkciót. Ez a színpad a krakkói Július Siowacki Színház színpada volt. Ez egyike volt Wyspianski legmerészebb színpadi felfedezéseinek, amely már előrevetíti a későbbi Pirandello-színházat. A színpadon az Ősök főhőse elé az igazgató letesz egy új nemzeti tragédiát, mely a korabeli társadalom groteszk képét nyújtja. Magának Mickiewicznek is jut egy szerep benne. Ő játssza a Géniuszt, akit a főhős a színpadi csapdaajtón át távolít el a színpadról. MroZek Wyspianskival birkózik, Wyspianski meg Mickiewicz-csel. Valójában mindhárman a lengyel történelemmel birkóznak. Megpróbálnak valamit kezdeni vele, valamilyen magyarázatot adni rá. Mickiewicz és Stowacki is erőfeszítéseket tett arra, hogy az Istent, de legalábbis az angyalokat és a Sátánt belehelyezze a lengyel történelembe. MroZek ezt a történelmet tragikomédiának látja. Meg vagyok győződve arról, hogy nagyjából mindegy, minek nevezzük a lengyel történelmet: „tragikusnak” vagy „abszurdnak”. Az igazság az, hogy meglehetősen nehéz lenne ezt a történelmet a tizenkilencedik századi racionalizmus kategóriáival leírni, vagy, ami még nehezebb lenne, a fejlődés megtévesztő nyugati mércéjét alkalmazni a megértéshez. Nagyon jellemző a lengyel drámára, hogy bármilyen realista mintát vegyen is át, az mindig darabokra hullik a történelemmel és az ország sorsával való közdelem során. A lengyel irodalomban és drámában a realizmus korszakai mindig nagyon rövidek voltak és alig hoztak fontos alkotásokat. A költészet, a történelem és a politika keveredése a lengyel dráma nagy és lényegi hagyománya. Itt a költészet terminusa * * Wyspianski: Menyegző. Bp., 1989. Fordította Spiró György. 412
