Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
IV. A lengyel Tiszta Forma Színháztól az Esszencia Színházig
félelem megannyi éve után eljött a gúny és a kacaj ideje. A színpadon Übii rohangált körbe-körbe, kövér pocakját csapkodva ezt kiáltotta: „Szar”. Begyűjtötte a sarcot és aláírta a kivégzési parancsokat, illetve kivégzési parancsot írt alá és gyűjtötte a sarcot. A két lengyel költőt, Mickiewiczet és Stowackit, honfitársai gyakorta úgy emlegetik, mint prófétákat. Drámáikban Lengyelországnak egészen különös szerepet szánnak a világ nemzetei között. Mickiewicz a nemzetek Jézus Krisztusának látta Lengyelországot; Stowacki meg a világon végigsöprő és a népeknek szabadságot hozó hatalmas forradalom első katonájaként tekintett hazájára. A varsói Übii király produkcióinak megvolt a véleménye Lengyelország e különös küldetéséről: Szar. Ha lehetetlen a történelem menetét megváltoztatni vagy más földrajzi térbe átkerülni, akkor mindöszsze annyit tehetünk, hogy kikacagjuk a történelmet. Ez a nevetés időnként nagyon is keserű. Azok a fiatalemberek, akik az Übii királyi adaptálták és eljátszották, azt hitték magukról, hogy szélsőségesen antiromantikusok. Úgy tűnik, nem ismerték fel, hogy az elmúlt százötven évben a lengyelek minden egyes generációja váltakozva kapott leckét az őrületből és ajózanságból. E kétféle lecke mindannyiszor megtévesztőnek bizonyult. Sem az őrület, sem pedig a józan ész nem volt képes változtatni Lengyelország sorsán. A varsói Übii király csaknem ugyanannyit köszönhet Jarrynak, mint Shakespeare-nek. De az elmúlt két évtized lengyel történelme az, ami annyira shakespeare-i - no nem A szentivánéji álom értelmében, hanem a III. Richardéban. A jól ismert Andersen mesében a Császár meztelenül járkál az utcán. Senki sem mer szólni, míg egy napon egy gyerek így kiált fel: „A Császár meztelen!” Manapság hazámban és néhány más országban ahhoz, hogy az ember odakiálthassa: „A Császár meztelen!”, vagy olyan naivnak kell lenni, mint egy gyerek, vagy olyan arcátlanul merésznek, mint egy bolond. A bolondnak nemcsak a színházban jut nagy szerep, hanem a társadalomban is. A bolond, aki tudja magáról, hogy bolond, az nem igazán az. Csak tetteti. Az igazi bolondok azok, akik nincsenek tudatában annak, hogy kicsodák is tulajdonképpen. A bolond bolondot csinál másokból. Ha a bölcsesség boldogsággá lesz, a bolondság bölcsességgé válik. Ha a világ a feje tetejére állna, akkor az ember hanyatt-homlok rohanna oda, ahol a helye van. A bolond funkciója, hogy feltárja: „A Császár meztelen”. A bolond megmondja az igazat, de a nyelve bolondnyelv. Shakespeare bolondjai ezt a szerepet játsszák. Lengyelországban a szocialista realizmus idején az anonim politikai vicc (anekdota) töltötte be a shakespeare-i bolond szerepét. 399
