Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája

A RENDEZŐ AVAGY A SZÖVEG MEGNYITÁSA Józef Opalski Beszélgetések Konrad Swinarskiról és a Hamletról című könyve rendhagyó mű. Rendhagyó s talán megismételhetetlen. Mint ahogy rendkívüli és utá­nozhatatlan volt ennek a különös rendezőnek a találkozása a különös Hamlettel; ezt a találkozást, amelyet a halál szakított félbe, most a színészek elbeszéléseiből sikerült felidézni. E rendhagyó rendezőnek a rendhagyó szöveggel való találkozása a szöveg zárainak a kinyitását jelenti. Tudatosan használom a „kinyitás” szót. Ahhoz, hogy a szöveg kinyíljék, mint az ajtó, meg kell találni a hozzá való kulcsot. A kulcs: egy másik szöveg. Egy mondathoz egy másik mondat, egy jelenethez egy másik jelenet, egy drámához egy másik dráma tartozik. Még akkor is, ha a kulcs - maga a történe­lem. Ez is csak egy másik szöveg. A szöveg pedig csak egy másik szöveghez való dörzsölés közben tárul föl. Tudom, mert magam is csináltam. De a rendező nem egy másik szöveggel, hanem a színésszel nyitja fel a szöve­get. Ebben rejlik a színház rendkívülisége. A férfi a nőtől elvárja, hogy kitárulkozzék. Nem csak testileg. A szeretők egymás számára „lélek-testükben” nyílnak meg. A színházi alkotásban, a nagy rendezésben mindig elérkezik ez a pillanat. Csakhogy a szöveg által válik-e a színész karakterré, ahogy Sztanyiszlavszkij tanította, „lélek­­testté”, hogy maradéktalanul átadhassa magát, avagy a szöveg nyílik ki a színész lé­­lek-teste által? Swinarski egyedülállósága, rendezéseinek és színházának rendkívüli­­sége talán éppen az utóbbiban rejlik. A kettő közül melyikben van a sötétség: a színészben vagy a karakter lélek-testben? Swinarski talán azt tartotta, hogy mind a kettőben és őbenne is. Grotowski hasonlóképpen vélekedett: a sötétség e hármas sö­tétségéből adódik és azok megvilágosodásából, a kölcsönös lemeztelenedésből - születik a színház és annak világossága, mivel a rendezés mindig interakciót tételez 385

Next

/
Oldalképek
Tartalom