Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája
Heléna között.* (...) Vagy egy még jellemzőbb részlet d’ Albert későbbi vallomásaiból: Valóban a pogány szellemnek egyik legkedvesebb teremtménye Hermes és Aphrodité fia. Nem lehet elbájolóbbat képzelni a világon, mint ezt a tökéletes két testet, melyek harmonikusan összeolvadnak egymással, mint ezt a két anynyira egyforma és mégis annyira különböző szépséget, melyek immár egyet alkotnak s az felette áll mindkettőiknek (...). Gautier, e romantikus regény írója úttörő volt a szexuális transzgresszió bemutatásában: Mindig arról ábrándoztam, hogy egyszer én is rátalálok Teiresziász, a jós kígyójára, amely megváltoztatja a nemeket, és leginkább India szörnyszülött és iszonyatos isteneit irigylem, amiért képesek inkarnálódni, amiért megszámlálhatatlan alakban tudnak testet ölteni. D’Albert szeretne partnernőjévé változni, hogy a női gyönyört is megízlelhesse. Ha választhatnék, inkább nő szeretnék lenni (...) A gyönyör pillanataiban szeretnék átváltozni, mert fölöttébb ingerlő számomra ez a tudat, hogy nem ismerem a hatását annak, amit magam teszek, s az is, hogy a másik fél gyönyörét csak a sajátom alapján tudom megítélni (...) A képzelet eme erotikájában a hermafrodita nemcsak A lakoma platóni mítoszából ismert két fél újbóli egyesülése, hanem egy soha be nem teljesülő vágynak a beteljesülése is: hogy a szerelmi aktusban felcserélődjenek a nemek, a férfi nemből női nem, a női nemből férfi nem legyen. A fantazmagóriák testet öltenek. Megjelenik Théodore, a szerelmes történet harmadik szereplője. Théodore lányos arcú, jóképű fiatalember. A fiatal özvegy egyszer már vendégül látta. És beleszeretett az ifjúba. De - mindent láttató, áttetsző kelmébe burkolózva - hiába ment be egyik reggel a férfi hálószobájába. Théodore nem viszonozta kedveskedését. Az ifjú ismét meglátogatja az özvegyet, s ekkor d'Albert érzékiségét ébreszti fel Théodore szépsége és kétértelmű bája. Ez a váratlanul jelentkező, férfi-ébresztette vágy nyugtalanító kísértés d’Albert számára. Ebben a regényben, ahol a szapphói kapcsolatok nemcsak a nők, hanem a férfiak fantáziáját is felkorbácsolják, az erős socraticus még tabu. Milyen kár, hogy Théodore férfi, s micsoda pótolhatatlan veszteség, hogy nem vagyok nő. De ki tudja, d’ Albert tán alaptalanul vádolja magát „természetellenes” hajlammal. Kell, hogy Théodore álöl* Théophile Gautier. Maupin kisasszony. Bp., 1922. Fordította Benedek Marcell. 344
