Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
III. Shakespeare még mindig kortársunk avagy a rendezés iskolája
De ki játssza az új Erzsébet-kor Ahogy teiszikbcn Rosalinda/Ganymedesét, és mi legyen a színész neme? IV. »j • Gautier volt talán az első irodalmár, aki észrevette és meg is fogalmazta - méghozzá fölöttébb szenvedélyesen - a vágyaknak azt az ambivalens voltát, amelyet Shakespeare az Ahogy tetszikbtn színre vitt. A mai napig meghökkentő a Maupin kisaszszony című regényének az a jelenete, amelyben a műkedvelő színjátszók előadják az Ahogy tetszikct. A tesztként értelmezett előadás nem a shakespeare-i Rosalinda, hanem a szerepet játszó személy nemének felfedését tűzte ki céljául. Ebben a színházban, amelynek fantáziagazdagságát minden korok Shakespeare-kutatói - a romantika korától a stratfordi professzorokig - csak irigyelhetnek, egy új Maupin kisasszony játszotta Rosalinda szerepét. Mademoiselle de Maupin - mielőtt legendává lényegült volna át - élő személy volt. A XVII. század végén élt. Mindig férfiruhában járt, kitűnően lovagolt, bátorságáról és veszélyes párbajairól volt híres, és rengeteg hím-, de még több nőnemű szeretőt tartott. A párizsi operaszínpadon a Tankrédbw aratott sikert. Alt. vagy inkább kontraalt hangja volt. Théophile Gautier huszonhárom éves volt, amikor megjelent a Maupin kisaszszony (1834). D’Albert, a regény főhőse és a fejezetek többségének narrátora egyidős az íróval, s ha nem is alteregoja, de mindenképp hasonmása, már ami az erotikát és a szexualitással kapcsolatos fantáziát illet. D'Albert egy szeretőről álmodozik. Valamelyik szalonban megismerkedik egy rózsaszínű ruhás, fiatal özvegyasszonnyal. Rosette - így hívják a regénybeli özvegyasszonyt - meghívja d’Albert-t a birtokára. A regény cselekményének időpontja meghatározhatatlan. Eleinte az az érzésünk, hogy a XIX. század első felében, az író korában vagyunk, de aztán mintha átcsúsznánk egy másik világba, az események a XVIII. századi, libertinus regényekből ismert palotákban és parkokban zajlanak. Erre a korra utalnak a,.rózsaszín özvegy” ruhái, de méginkább fésülködőköpenyei és pongyolái. Meg a díszletek - a park, az erdő, a budoár. A szerelmespár hosszasan élvezi a szerelem egyre újabb és változatosabb gyönyöreit, ám d’Albert erotikus fantáziája nem elégül ki. Ez a görög mítoszokon nevelkedett fantázia tán nem is kívánna testi kielégülést. De a testet öltött lélek képzeletének egy része testi képzelet, és rejtett, részben megvallott vagy a tudatba lassan felszivárgó érzéki gyönyörökkel táplálkozik. Jóformán nincs is különbség Páris és 343
