Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)

I. A görög tragédia és az abszurd színház

lát, se hall. De ez a szép Héraklész az ivászatoknál is jobban szerette a nagy evészeteket. Kedvenc étele, mint minden katonának, a borsóleves volt; ezt Arisztophanész /Mákjából tudjuk. Dór hősként árpalisztből sütött lepénnyel zabálta tele magát; ami az evést illeti, egy napszámban dolgozó parasztlegény se vehette föl vele a versenyt.13 Héraklész mindenütt úgy viselkedik, mint egy farkasétvágyú katona; Admétosz meghökkent szolgájának eképpen fejti ki életfilozófiáját; ma ma van, hogy holnap mi lesz, nem tudhatjuk. Vagyis egyél, igyál, lazíts a derékszíjadon.

Ezt a népi Héraklészt, akit a szolga tolvaj, rabló, gaztevő-nek titulál (766) a szobrokon gyakran lapos és dagadt füllel ábrázolják; ilyen fülük van a birkózóknak. Ilyennek ismerjük meg a szatírjátékok Héraklészét is, és filozófiája nagyon hasonlít ahhoz, amit Szilénosz fogalmaz meg Euripidész KüklópszÁban. A „carpe diem” és a „történjék, aminek történnie kell” ugyanaz a filozófia, csak a nyelvezetük eltérő. A szép hősök, a katonák és a tolvajok nagyon jól tudják, hogy a halál elől senki sem menekülhet, és az ember csak egyszer hal meg: (...) emberfiának (...) nem élet, inkább szenvedés az élete. (201-202)

Héraklész semmitől se fél: a lótolvaj egyszersmind jó barát, aki még a Hádészba is hajlandó leszállni, hogy felhozza onnét Admétosznak Alkésztiszt. Ő maga részeg, mindazonáltal biztosra veszi, hogy a halál is berúgott, s bizonyára még a sír közelében található: mert sírközeiben issza ő a vért, tudom. (845) Addig nyomorgatja két erős karjával, míg el nem engedi a halott nőt. A fentiek rossz példája ragadós, ebben a részeg mitológiában még Apollón is ravasz csellel eszközölte ki a kérlelhetetlen Moháktól, hogy kiválthassa Admétoszt a haláltól. Mellesleg ez közismert história. Már Aiszkhülosz Eumeniszekjében is így korholják Apollónt az Erínnüszök:

A Moirákat Pherésznél így vetted reá,

hogy mólókat nemhervadókká váltsanak. (723-724)

Az Alkésztiszbzn részegen történnek meg a csodák. Ha Euripidész időről időre búcsút is mond a buffo hangnemnek, a mítoszra való hivatkozásai ironikusak. A legpatetikusabb pillanatban, mielőtt Alkésztisz meghalna, Admétosz biztosítja hitvesét afelől, hogy ha volna egy hárfája, és olyan hangja volna, mint Orpheusznak, egy pillanatig se tétovázna, hanem lemenne érte az Alvilágba:

(...) s Plútón kutyája vissza nem

tarthatna, sem lelkek révésze, evezős

Kharón, hogy a fényre újra föl ne hozzalak. (360-363)

32