Kott, Jan: A lehetetlen színház vége. Esszék (Budapest, 1997)
I. A görög tragédia és az abszurd színház
Az ízlések és az a priori megállapítások nagyobb mértékben befolyásolják annak az elfogadását, amit a „fejlődés irányának” szoktak nevezni, és ennek következtében a művek datálása a bizonyításban fontos helyet kap. AzAiasztsokáig tulajdonképpen sikertelen műnek tartották, de mindenesetre súlyos szerkezeti hibával terheltnek, ezért egy éretlen szerző művének tekintették. Úgy tűnik, komoly érveink vannak arra vonatkozólag, hogy az Aiasz keletkezését a 20-as évekre tegyük, Oidipusz után, sőt még talán a Philoktétészl megelőző korszakra. Számos alkalommal rámutattak az Aiasz és a Trakhiszi nők hasonlóságára. A Trakhiszi nőket egyaránt Szophoklész legkorábbi tragédiájának tartották (Kirkwood 1958-ban az Antigoné elé sorolta, Mázon és Dain 1962-ben azA iűszelé) és egyik legkésőbbinek is (Kitto ahúszas évekre datálta, Perrota - Szophoklész utolsó éveire). A Kórus amit „realistán” és élethűen megjelenítetazA iaízban, az a legközelebb áll a Philoktétészbeli tengerészek kórusához. De a legszembetűnőbb akét tragédia alapvető hasonlósága- a homéroszi világ deheroizálása, és az egészen más hangvétel, mint az Antigonéban, sokkal inkább az euripideszi értelemben politikailag elkötelezett. A rosszmájú utalások a spártai autokratizmusra az érvek egyike volt, amiért az Aiaszt az i.e. 446. év előttre datálták, amikor is a harmincéves békét megkötötték Spártával, de Reinhardt (1933) lényegretörően hozzátette: abban az esetben, „amennyiben kiiktatjuk a peloponnészoszi háborút”. Azonban nincsen semmilyen meghatározó bizonyíték, amely kizárná azt a feltételezést, hogy az Aiasz a peloponnészoszi háború idején keletkezett És csak akései húszas évek politikai hangulatában válik teljes mértékben érthetővé az Aiasz második részének a keserűsége. V.ö.: John Jones, The Matter of a Date, az On Aristotle and Greek Tragedy c. könyvében (New York, 1962.), 65-72; Whitman, id. mű, 42-46; Kamerbeek, id. mű, 15-17. 32. Ld: Knox, id. mű, 121-122: „Odüsszeusz és Akhilleusz ellentétes alakjai az V. században az athéniak számára már két egymástól teljesen eltérő gondolati és érzelmi világ mitikus és irodalmi prototípusai voltak (...) A görög irodalom arisztokratikus életszemlélete (különösen Pindarosznál, aki számára az Odüsszeusz nem is létezik) az akhilleuszi hagyományhoz vezethető vissza. Nagylelkűség eszménye a harcban, a becsület szigorú törvénye, tímdhoz való ragaszkodása, a közösség iránú tisztelete, s mindehhez hozzájárul az aszketizmus és a atlétikai értelemben vett fizikai szépség, és az oly gyakori korlátozott szellemi látókör. A demokratikus nézőpont (...) Odüsszeuszt tartja eszményképnek: rugalmasság, könnyedség az alkalmazkodásban, diplomáciai készség és intellektuális kíváncsiság, sikerre való törekvés, mely párosul a dicsőséggel, de nincs annak alárendelve”. 33. Pindarosz: Ódák. Vili. Nemeaióda. Bp., 1929. Fordította Csengery János. 34. Shakespeare parafrázisa Lukianoszból: Kharón avagy Szemlélő életet a világon (22). V.ö.: Jan Kott, Lucian in «Cymbeline», „The Modem Language Review” 1972, nr 4 (67, October), 742- 744. 35. V.ö. 18.jegyzetet! Aiasz holtan fekszik. Agamemnón a halott Aiaszra( 1364) a nekrós szót használja. De Aiasz már a Hádészben skiá. A görög nézők számára, akik kívülről ismerték Homéroszt, 112
