Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
lemondás kényszerének szűkös művészetétől. El sem tudom mondani önöknek, mennyire vágyakozom zene és szín után. A legjobb festőket szándékozom magamhoz csábítani; tudom, mennyire várnak erre, és mennyire foglalkoztatja őket a színház ügye. Szeretnék minden szerepet az arra legalkalmasabb színésszel betölteni, mint ahogy minden rendezési feladatra is a legmegfelelőbb rendezőt keresem, s minden egyes műhöz a legalkalmasabb, talán az egyetlen alkalmas festőt kívánom megtalálni. Tulajdonképpen két színpadnak kellene egymás mellett állnia; egy nagynak a klasszikusok, és egy kisebbnek, intimnek a modem szerzők kamaraművei számára. így a színészek nem merevednének meg egyik stílusban sem, s felváltva próbálhatnák ki magukat mindkét előadásmódban. Néhány esetben szükséges lenne modern költőket klasszikusként és bizonyos klasszikus műveket a modem lélekművészet teljes intimitásával játszani. Valójában elkelne még egy harmadik színpad is. Ne nevessenek ki, teljesen komolyan gondolom. Hatalmas színpadot látok magam előtt, a monumentális hatású nagy művészet számára, az ünnepi játékok palotáját, a mindennapoktól elszakadva, az ünnepélyesség és a fény házát a görögök szellemében, de nemcsak görög művek, hanem minden idők nagy művészete számára: formája az amfiteátrumé, függöny, kulisszák, sőt esetleg díszletek nélkül, a közönség közé, középre állítva, csakis személyiségének tiszta hatására és a szövegre utalva a színészt, ki magával ragadja a publikumot, amely valóban néppé, a cselekmény részévé vált. Számomra a színpadot és a világot elválasztó korlátok soha nem voltak lényegesek, fantáziám önkényüknek csak kelletlenül engedelmeskedett, s bennük kizárólag az illúziószínház, a kukucskáló színház szükségmegoldását látom, amely az olasz opera speciális szükségleteiből fejlődött ki, s nem érvényes minden időben. Mindig örömmel fogadok mindent, ami ezeket a korlátokat szétfeszíti, a hatást kiszélesíti és fokozza, erősíti a kapcsolatot a közönséggel; függetlenül attól, hogy az intimitás vagy a monumentalitás oldaláról közelít-e. Mint ahogy mindent üdvözlök, ami képes a színház nem 12
