Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)

Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"

járják a betegszobákat. Egyhuzamban próbált ötig-hatig. Szereplői azonban kora délelőtt kezdték már a munkát dr. Hockkal, s néhányukra esti előadás is várt.

Bécsben Reinhardt a Burgban lakott, a volt császári palotában. Olyan lakosztály állott rendelkezésére, ahol kényelmesen folytathatta a késő délután abbahagyott próbát az esti előadásról érkező szereplőkkel. így ment ez a bemutatóig. Volt rá eset, hogy a főpróba,' sőt a bemutató közönsége az előcsarnokban gyülekezett, s a szereplők javában próbáltak még a vasfüggöny mögött. Sztanyiszlavszkijhoz hasonlóan ő sem érezte soha teljesen késznek az előadást. Ebben voltaképp igazuk volt, elvégre a legeslegjobb produkción is tapadhat némi javításra szomló szépséghiba. Sztanyiszlavszkijtól Nyemirovics Dancsenko erőszakolta ki, Reinhardttól pedig fivére, Edmund Reinhardt,47 hogy közönség elé kerüljön végre a készülő előadás.

A Theater in der Josefstadt színészei és a vendég sztárok (Reinhardtnak ugyanis egyetlen társulat választéka sohasem volt elég) busás ellenértéket kaptak erőfeszítéseikért. Dicsőséget jelentett maga a tény is, hogy a szereposztásnál rájuk esett a választás, hiszen Reinhardt rendezése mindenkor nagy eseménye volt az évadnak, és hát a próbákon még a legismertebb sztár is jócskán tanulhatott a professzor utasításaiból. Meglepő volt valamennyi. Egyik sem kiagyalt ötlet, hanem magától értetődő, önként kínálkozó megoldás. Nem azon csodálkozott az ember, hogy Reinhardt rájuk talált, hanem azon, miért nem talál rájuk mindenki más. Magából a helyzetből fakadt az utasítás. Váratlan színnel gazdagította a jelenetet akkor is, ha mindössze egy szemléltetőbb mozdulatot, határozottabb hangváltást, valamelyest indokoltabb cselekvést eredményezett.

Szerették? Inkább tisztelték tekintélyét, tudását. Megdermedt a levegő az egész épületben, mihelyt belépett a kapun. Pedig hangos vagy türelmetlen szó nem hagyta el a száját. Rideg sem volt, de csak úgy odalépni hozzáf megszólítani mégsem merészkedett az ember. Szögesdrótként vette körül a nagy-nagy tekintély.

122