Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Max Reinhardt írásai
is elérni. A színház, amit elképzelek, egyfajta színházi kamarazene. El kell érni, hogy a közönség legjobbjai így vélekedjenek: ebbe a színházba mindig elmehetünk, bármit is játszanak, nyugodtan hagyatkozhatunk arra, hogy itt csak a legjobbat és a legjobban nyújtják. Mikor már itt tartok a hangszeremmel, mikor már tudok játszani rajta, mint hegedűművész a jó öreg hegedűjén, ha már hallgat rám, mint jó zenekar a karmesterre, akiben vakon bízik, akkor következik a tulajdonképpeni feladat: akkor fogok klasszikusokat játszani. Csodálkoznak? Én a klasszikusokat tartom a színház legszentebb vagyonának. A klasszikus költők műveiben látom a repertoár természetadta, szilárd alapját. Számomra akkor kezdődik a színművészet, amikor nagy klasszikus feladatokat is képes megoldani. Ezzel szemben minden más gyerekjáték. Nem is sejtik, milyen könnyű voltaképpen a naturalista darabokat jól előadni: még azt a kijelentést is megkockáztatom, hogy tehetséges dilettánsok is meg tudják csinálni. Valaki csak akkor színész, ha bebizonyította, hogy tud Shakespeare-t játszani. Shakespeare-t akarok játszani, és tökéletesen biztos vagyok a dolgomban. Persze én is ismerem az unalom légkörét, amely a szokásos klasszikus előadások velejárója, és megértem a közönséget, ha kívül marad; tudom, hogy a megmerevedett udvari színház hagyományai a pátosz és az üres szónoklat patináját hagyták ezeken a műveken. Le kell törölni ezt a port. Másként kell játszani a klasszikusokat: úgy, mintha a költő napjainkban élne, művei pedig korunkról szólnának. Új szemmel kell néznünk őket, ugyanazzal a frissességgel és gondtalansággal, mintha új művek lennének; mai szellemünkkel kell felfognunk, a mai színház eszközeivel, mai színművészetünk legjobb vívmányaival kell játszanunk ókét. A régi, nemes bort új hordóba kell töltenünk. Higgyék el, ízleni fog. A klasszikusokkal új élet lép a színpadra: szín és zene, nagyság, pompa és derű. A színház ismét ünnepélyes játékká válik, s ez tulajdonképpeni rendeltetése. A színház gazdagság és teljesség; ismét lesz bátorságunk terjeszkedni, fellélegezhetünk, hogy egy időre megszabadulhatunk a takarékosság szigorú fegyelmétől, a 11
