Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)
Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"
érzés az, mely Reinhardtot arra ösztökéli, hogy a színpad művészetét a képzőművészettől minél élesebben elhatárolja és az irodalomtól minél gyökeresebben függetlenítse. Valószínűleg nem ilyen tudatos ez a törekvése. De lépten-nyomon látom a jelentkezését. Mindenekelőtt a témái: a darabjai megválasztásában. Ő nem keres új írókat, hogy finom, új irodalmi mondanivalókat segítsen kifejezésre. Vagy ha igen, akkor csak azért, hogy egy-egy új miliőt kapjon: színpadi invenciójának új területét. Gorkij és Salom Asch31 neki csak erre jók. Bródy Sándornak nem a legértékesebb, hanem a legszínesebb, neki új miliójű darabját keresi ki. Különben pedig csupa olyan darabot játszik, mely - mint darab - már elkönyvelt fejezete a művészetnek. Shakespeare-t, Goethét, Schillert. Ezeket szabadon gyúrhatja a saját képére, ezeken keresztül a legélesebb kontúrokkal rajzolódhat ki az ő egyénisége, a rendező művészete, a színpadi művészet. Ezeknél már elsősorban nem hű interpretációt várunk, hanem a rendezés új ötleteit, új színpadi megvalósítást, új érdeklődéseket. És ezeket ugyancsak nem kell hiába keresni Reinhardt palettáján, azaz hogy - vigyázni kell a szóval! - színpadán... Brahm, Ibsennek és Hauptmannak: az irodalomnak ez a lelkes, alázatos papja, mindenekfölött: interpretál, az írót szolgálja. Teljes szerénységgel és önfeláldozással. Apró, de tipikus tünet, hogy itt a színésznek meg sem szabad jelennie a függöny előtt. Hogy ne ártson a mű irodalmi egységének. Az áhítatos, papi komolyságnak, mely az irodalomnak mutatja be áldozatát. Reinhardt serege viszont vidáman kapja le csörgősipkáját a felvonás után és kecsesen hajbókol a nagyérdemű közönség tapsaiért. Voilá! Ezt csináltuk mi. Vége a bábjátéknak, mely esetleg egyetlen bohócnak - mondjuk, Wassmannak - feláldozott egy shakespeare-i vígjátékot. A küzdelem sorsa pedig sokáig nagyon kétséges volt. A kritika csak nagyon lassan adta meg magát Reinhardtnak. Éppen a legkomolyabb. Az, amely az irodalom értékeinél áll őrt meg nem alkuvó komolysággal. Ez, természetesen, Brahm papi komolyságát tudta az irodalom érdekében valónak. Reinhardtnak voltak nagy sikerei - bizonyos körök még sokáig fagyosan elzárkóztak előtte - a komédiás előtt. 109
