Reinhardt, Max et al.: „A színészek színházában hiszek”. Max Reinhardt színháza (Budapest, 1994)

Staud Géza: Max Reinhardt Magyarországon. "Herr Professor"

ugyancsak tipikusan naturalisztikus kép. Legföllebb mai, visszanéző szemmel láthatunk benne stílust (ha például egy Jan Steenre gondolunk): egy naturalisztikus művészet stílusát. És ez, a képiségig fejlesztett egység és ritka felcsillanás a Rendező bábjátékainak során: Ha még egy fokkal tudatosabb volna: sosem lépné át a naturalizmus mezsgyéjét. Bizonyosan nem!

Mert a naturalizmuson túl minden egyéb már a képzőművészet vagy az irodalom feladatait horzsolja. A Rendező pedig kizárólagosan a maga - színpadi - matériájából akar építeni. A maga lábán járó, szinte a maga lábán járó, produktív művészet.

Épületes, gyönyörű erőmegfeszítés, mely azonban nem visz a legmagasabb színpadi művészet felé.

Küzdelemnek lelkesen szép.

Talán itt dől el, ezen a félhomályos színpadon, ezek között a feltámasztott, illúziótlan kulisszák között a színpad történetének legfontosabb fejezete.

Reinhardt - ő az első és egyetlen rendező, aki önálló, önmagáért való művészi matériának meri tekinteni a színpadot. Ő az irodalmat nem interpretálni, hanem csak a maga külön, új művészetének - a színpadművészetnek - céljaira felhasználni akarja. Az ő művészetének matériája: a színész - hang és gesztus - a kulissza, a reflektor, a forgószínpad és a többi modem színpadi rekvizítum, mely mind az ő pálcájának intésére mozdul, szólal és szólaltat meg egy új, még meg nem fogalmazott-művészetet.

Logikusan illeszkedik bele ez a kérdés abba a hatalmas és egészséges, főként képzőművészeti mozgalomba, mely minden művészetet a maga matériájának felismerésére hajt, és ehhez képest szigorúan körülhatárolt területet szab - téma és kifejezés dolgában - minden művészetnek. Az a mozgalom ez, mely például a plasztikától többé nem irodalmi allegóriákat vagy képeket, hanem plasztikai témát és plasztikai kifejezést követel. Körülbelül homogén

108