Kantor, Tadeusz: Halálszínház. Írások a művészetről és a színházról - Prospero könyvek 1. (Budapest-Szeged, 1994)
I. A festészettől a happeningig
Festészet I. A FESTÉSZETTŐL A HAPPENINGIG elveszti varázsát és megjósolhatatlanságának erejét, a tett és az eredmény komolyságát ölti magára. Természetesen rosszabb, ha e kétes értékű procedúra az alkotás időszakára esik. Saját fejlődésem úgy jelenik meg előttem, mint a külső-fizikai és a belső-személyes időben való utazás, melynek során a váratlan találkozások, a korábban elképzelhetetlen élmények, a nem hétköznapira való várakozás, a tévelygés, fordulat, útkeresés adják a reményt. S talán e remény a legfőbb mozgató. Bába Krisztina fordítása (1948-1955) Tárgy és kép Úgy tűnt, hogy a valóság, vagy ha valaki úgy akarja, a tárgy és a lehatárolt kép közötti viszony egyszer és mindenkorra meghatározott és végleges. A szerepek és kompetenciák autoritárius módon kijelöltettek. A tárgy modell volt, a képkocka pedig cselekvési tér, melyben e tárgyat megpróbálták rekonstruálni, az éppen aktuális elvárási sémába beilleszteni. Magát a tárgyat a változó időkben különböző procedúráknak vetették alá. Perspektivikus optikai térbe helyezték, egy statikus szemszögből örök időkre bemerevítették. A tárgyak imponáló és csodálatos világa végülis panoptikummá vált, semmi köze nem volt az élethez. S a kívülrekedő valóság egyre kockázatosabb cselekvésekre késztetett. Minden ponton megindult a tér felfedezése. E folyamat konzekvenciái messzire vezettek és meglepő eredményeket hoztak. Kiderült, hogy a tárgyak és a tér viszonylatában csupán egyetlen relációval számoltak. De ez nem is lehetett volna másképp. Hiszen annak idején az igazság megközelítésének egyetlen módja volt. De a tárgy elölnézetéről kiderült, hogy merő ámítás csupán. Általános sértődések, vádaskodások és szemrehányások közepette váltak meg tőle. A reális igazság kíméletlen volt, és totális erőfeszítést követelt. A képen megjelent egy tárgy, mely szétesett, töredékes, csonka oldalnézetnek tűnt, s mely össze volt nőve a közeli és távoli térrel. Arany Éva fordítása (1948-1955) Kép - rajz ...Hosszú idő távlatából folytatjuk ezt a mostani, múltat idéző dialógust. Nehogy azt higgye, uram, hogy ki akarom használni e tényt, és hogy tízegynéhány év tapasztalatával bölcsebben bármiféle korrekciót próbálnék kieszközölni. Különben is biztos vagyok benne, hogy „okos” csak jelenidőben lehet az ember, abban a pillanatban, amikor rájön valamire, és kockáztat. De sok akkori intencióm - mely az éppen uralkodó konvenciók nyomása miatt csak a tudatalattimban működhetett - ma már mind egyértelműbben igazolja önnön létjogosultságát. 30
