Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)

Németh László: Győzelem (1941)

... Nem ismerek szánalmasabbat, mint a nagy dolgokra született lélek, aki egy érzéssel, akármilyen nemes az, gúzsba engedi magát kötni ... Ezt nem magának mondom, tiszteletes úr, s nem is a hozzám hasonló nyavalygóknak, hanem Ács Lajinak ... Az embereken át kell tudni lépni; persze, kérdés, hogy miért ... Észreveszi Ágnest, aki mögéjük húzódott. Te hallgatózol?

Ágnes. A családod rakott ki őrszemnek. Kardhányóék és Sántháék a Halt csárdában vannak.

Sántha. Nem végződhet egy nap sem jó szájízzel. Leül az autó sárhányójára. Tiszteletes úr a faluba készül azzal a biciklivel? ... Biciklin gurul a gyűrűje után?

Tiszteletes. A nőegylet készül valami mulatságra.

Sántha. Nohát, csak siessen ... Kezet fog.

Tiszteletes Ágneshez. Remélem, jó emléke lesz rólunk.

Ágnes. A fülemben viszem a dalárdáját, tiszteletes űr. Bál után szokott ilyen zenésen zúgni a fülem.

Tiszteletes már biciklin ülve. És hogy ízlik a sok dzsessz után?

Ágnes. Mint amikor az ember a vurstli mellől egy nagy folyó partjára költözik. A tiszteletes elbiciklizik.

Sántha a tönkpadhoz húzódik. Sürgősek azok a Kardhányók?

Ágnes. Minden perc nyereség, amit az öregtől elbliccelsz. Az öreget utánozza. „Te, hogy milyen marhákkal kell énnekem dolgoznom, Bandikám ...”

Sántha leül. Akkor hát szuszogjuk ki, amit már megtettünk, s ami még ránk vár ... Ez is új dolog: ez a kis tiszteletes, aki biciklin megy egy ilyen Topánból a menyasszonyhoz ... Amikorra a világot itt hagyjuk, lesz benne egy-két mulatságos dolog ...

Ágnes mögötte, a párkányra kikönyökölve. Ez az egész Rossz-Topán — már a neve is! S tetszik nekem, hogy olyan jókedvűek. Bár a Duhajdában is jókedvűek. A jókedv, úgy látszik, harang és kolomp is tud lenni.

Sántha. A feladat teszi ... Attól lesz öblös a jókedv, a munka, az ember. Akinek feladatai vannak: annak ege, levegője van. Minden osztály és minden ember addig él, amíg el nem fogytak tüdeje elől a nagy, szabad feladatok. Ezek akár az egész világot föladhatják maguknak feladatul.

Ágnes egy ideig tartó hallgatás után. Mondd, apa, ez volt a te bajod?

Sántha. Bajom?

Ágnes. Amit hordtál, és nem mondtál. Nekem legalábbis.

Sántha. Mit lehet mondani egy fájdalomról, amit hordunk, és nem értenek?

Ágnes. Hogy nem tartozhattál oda? Akik közé szerettél volna?

Sántha. Hogy gyenge voltam. A Kardhányóék oldalán ragadtam.

Ágnes. De miért? Aki elbírt ekkora szenvedést, mért nem bírta a harcot?

Sántha. Mert, aki elbukott, az már csak a szenvedést bírja.

Ágnes. Mi az, hogy elbukni? Minden perc új szabad alkalom, hogy azt tedd, amit helyesnek tartasz.

Sántha. S gondolod, hogy én nem harcoltam ezért a szabadságért? Anélkül üszkösödtem meg, hogy láng lettem volna? Kis szünet. Van egy mélyebb vétek, végzetesebb elkárhozás, mint amiről a papok tudnak. Amikor a jó érzéseinkből lesz hínár; az emlék, szeretet, felelősség: gyilkos fonadék, amiben létünk értelmét bűnösen elveszítjük. Ez az a tragikum, amiről nem szokás drámát írni! Lacihoz, aki a kerthelyiségből kilép, s habozva néz rájuk. Mit állsz ott, mint Hermész a földgolyón?

Laci. Kardhányó már nagyon reklamál. Gondoltam, megnézlek. Az öreg igen jó kedvben van, s magához méltó beszélgetőt keres.

Sántha. Azonnal ... Csak Ágnes nézeteit javítgatom a tragikumról. Látva, hogy Laci vár. Mondom, megyek. Csak ki kell szuszogtatnom a motoromat, nehogy elrontsam a bölcsődédet ... Hogy Laci bement, Ágneshez. Szóval, a tragikum. Mindaz, amit a nevelés megdicsér bennünk, s amire a jóérzés kényszerít: a hitves nyugalma, a fiúgyerek jövője, a békés természet s az illem sugallata engem, mióta élek, arra tolt, hogy most leüljek a Kardhányó söre mellé. S mindaz, ami a lelkemből megmaradt, azt mondja, jobb volna leugrani erről a partról ...

Ágnes. Ezt nem értem ... Én szeretem anyát, téged, de ha lenne egy férfi például, aki, úgy érezném, egy másféle világba tud átemelni, amelybe különben nem juthatok át: megszöknék, ha megölnélek is vele.

21