Németh László - Latinovits Zoltán: Győzelem - szövegek, legendák, dokumentumok - (Budapest, 1991)
Németh László: Győzelem (1941)
Sántha visszanézve rá, élénken. Csakugyan? Csendesebben. Elméletben: igen. Tizenhét éves korunkban s elméletben. De mennyire más, amikor az élet előállítja azt a percet. Egy lépést teszel vagy nem teszel, s ezen függ, hogy a magadé leszel vagy másoké ... Ilyenkor nem az eszünk dönt ... Maguk az erők, s mi engedelmeskedünk, mint az alvajárók ... Sántháné a söntésen át, kendőbe burkoltan. Az urához. Valami bajod van, hogy nem jössz? Sántha. Nem több, mint tizenkét éve. Sántháné. Akkor mért tüntettek idekint? Laci megmondta, hogy itt vagy. Kardhányó, látom, meg van már sértve. „Mi az? Az én Bandi komám már be sem akar velem egy kocsmába ülni? A Balatont láthatja mellőlem is.” Mert Laci azt mondta, a kilátást nézitek Ágnessel. Sántha nevet. Sántháné. Mit nevetsz? Sántha megfogja a kezét. A te gondjaid együgyű, kedves keverékén. Kijössz mint aggódó hitves, és tovább aggódsz mint társasági asszony. Az, hogy bennem elakadt egy motor, vagy Kardhányóban felforrt az önérzet: a te összekevert szívrostjaidban együtt reszket. Ez a beszámíthatatlan és ez a kedves benned. Sántháné sértetten. Én nem látok ebben semmi beszámíthatatlant. Vagy rosszul érzed magad, s akkor én is azon vagyok, hogy minél hamarább otthon légy. Vagy nem vagy rosszul, s akkor minek másokat az efféle tüntetéssel megbántani ... Sántha. De én most csak annyira vagyok rosszul, hogy a ti Kardhányótokkal nem tudok brűderozi. Ágnesnek az a panasza, hogy sosem beszélgettem vele. Azt próbálgattuk pótolgatni. Sántháné féltékenyen. Vagy úgy? Gyengéd jelenet apa és lány közt. A benyomások kicserélése. Sántha. Mért ne? Ágnesnek igaza lehet, hogy amire őhozzá értem, elgyávultam. Előbb Lacit próbáltam föllázítani; a szellemi örökségemet rátestálni. Meg is tanult zsonglőré lenni a szavaimnak. Aztán Ilából akartam kertésznőt csinálni, aki új konzerválási eljárásokat talál ki, s művelt háziasszonyokat nevel ... El is jutott a Bart-gyerek köldökéig. Ágnessel nem akartam semmit. Átengedtem harc nélkül Héthársinak. Sántháné. S most megbántad. Vele is terveid vannak? Sántha. Csak egy kis eszmecserém ... A tragikumról ... Sántháné. Rudi nagyon kedvetlenül jött be ... Ágnes. Vitorlázni hívott, s én azt mondtam, ne essék ki értem a stílusából. Sántháné. Miféle stílusából? Most a kisebbik Kardhányó lány ingerkedik vele. Ágnes. Én is csak egyenrangúakra tudok féltékeny lenni. Sántháné. Látom, hogy mind a ketten excentrikus hangulatban vagytok. Nem mindennapi dolgokat láttatok, s féltek, hogy mindennapiak találtok lenni. Ágnes. Csak nem félsz, hogy egy üres istálló s negyven parasztgyerek elrontja a te anyai számításod? Ami nem teniszpálya: az már excentrikus? Sántháné. Most nincs időm nyelvelni veled ... Otthon majd elmondom viselkedésedre a megjegyzésem. Ágnes. Osztályon kívül kacérkodom. Pincérekkel, strandos fiúkkal és egyebekkel. Már Héthársitól is hallottam. Sántháné az urához. Sok értelme van egy ilyen éretlen kölyökkel fontoskodni ... Látod, mit vált ki belőle? Sántha. S éretlen férjhez adni? Föltápászkodik, és Sántháné kezét megfogva. Ne válaszolj ... Én az utolsó tíz évben még minden Halt csárdába bementem, minden pohár sört és Kardhányót lenyeltem, melyet a te koncepciód fontosnak tartott. Ez volt tíz év alatt az egyetlen hősi bennem. Egyetemi tanár vagyok, nyaralóm van vizsgadíjból, bérházam igazgatósági tantiémből ... Nyugodj meg; Ágnes is be fogja látni, hogy az a teniszháló jó hintaágy lehet egy életre. Elöl az úton Lajos biciklizik, le, a falu felé. Ágnes. Halló, Ács Lajos ... 22
