Hegedűs Sándor (szerk.): IV. Országos Színházi Találkozó 1985. május 27 - június 9. (Budapest, 1985)

Debreceni Csokonai Színház

- 147 -az az előadás zenei anyaga. Sehogy se tudtam kibékülni vele. Nem azért, mintha nem volna invenciózus, vagy tehetséges munka, bár rengeteg utánérzés, meg zenei közhely jellemzi. Nekem az volt az érzésem, hogy a zenei betétszámok túltengenék az előadásban Egy darab zenésitése akkor válik az előadás hasznára, ha javitja, gazdagitja azt. Minden ilyen mü zenésitésével az az alapgond, hogy bizonyos prózai jeleneteket, monológokat nyilvánvalóan ki kell húzni a darabból, hogy legyen mit megzenésiteni. Egy-egy szám a kihúzott gondolatsor helyén kerül a darabba. Na most: esetünkben egy olyan zenei tükörrel van dolgunk, ahol a betétszámok nem valami helyett állnak, hanem valami mellett. Körülbelül úgy, ahogy az operettekben: megy a cselekmény, majd megáll, mert eszébejutott a zeneszerzőnek meg a szövegírónak, hogy erről a témáról nekik ilyen és ilyen mondandójuk van. Ezért ezek a számok nélkülözhetőek, nem viszik előbbre a cselekményt, s ezért is tűnhetnek hosszúnak. Túlteng a zenei anyag, s ez hosszú időre leállitja a cselekményt.

Bevezetőül ennyit szerettem volna elmondani, át is adnám a szót, s a következőkben még majd hozzászólok.

TAKÁCS ISTVÁN:

Hadd kezdjem egy kicsit messzebbről, mint Berényi Gábor. Mégpedig onnan, hogy valami furcsa véletlen folytán a "Két úr szolgája" az utóbbi 5-6 év sikerdarabja a magyar szinhá—