Dés Mihály (szerk.): A százéves Operaház válogatott iratai (Budapest, 1984)
A százéves Operaház válogatott iratai
vidéki operaszínházak képeznek, vagy a milyenekkel a budapesti Nemzeti Színház is bír a drámára nézve a vidéki színészetben. Nincs tehát hely és alkalom, a hol a fiatal kezdők magukat gyakorolhatnák s tehetségükben, művészetükben megerősödhetnének, de meg egyáltalán kezdők sincsenek s nem is lehetnek, ha nincs alkalom és cél, ha nincs jövő, a mely a jóhanguakat az énekes pályának megnyerné. A színművészeti akadémiából kikerülő az a néhány növendék is rendesen vagy elcsenevészedik, vagy pedig külföldre távozik s elvesz a magyar művészetre. Ezek azok a körülmények, a melyek miatt a M.Kir. Operaház a legnagyobb nehézségekkel küzd. Rangjánál és hivatásánál fogva csak magas színvonalon álló előadásokat szabad tartania; ilyeneket vár tőle a nemzet, a közönség,- a sajtó, a törvényhozás, kezdőkkel, meg nem izmosodott művészekkel s elégtelen számú erőkkel pedig ily előadásokat nem lehet tartani. Eddig külföldi vendégszerepeltetésekkel, idegen művészek alkalmazásával véltünk a bajon segíthetni, a magyar opera fejlődését pedig a jó sorstól vártuk. Hogy azonban e rendszer a színházat anyagilag s erkölcsileg válságokba sodorta, a magyar opera pedig általa semmit sem fejlődött az eléggé ismeretes. Az eddig előadottakból önként kiviláglik, hogy e nehéz körülmények között a M.Kir. Operaház helyzetén csak rendkívüli eszközökkel lehet segíteni. A magyar színügy azon fellendüléséig, mikor majd a vidéki városok is bírnak operával, a M.Kir. Operaháznak nincs ideje várni, mert addig erkölcsileg s anyagilag tönkremehet. Sőt ellenkezőleg a vidéki opera fejlődésének megindítását az összes vidéki városok a M.Kir. Operaháztól várják s e célra a segítséget, a támogatást folyton sürgetik tőle. A M.Kir. Operaháznak tehát mielőbb rendkívüli intézkedéseket kell tennie a végből, hogy a vidéki opera fejlődését megindítása s magát mielőbb a kellő számú használható hazai erőkkel ellássa. Nem szabad többé sorsát a véletlenre, a jó sorsra bízni, saját magának kell gondoskodnia a művészi erők megszerzéséről s kiképeztetéséről. Azon tervvel foglalkozom tehát, hogy a hazában található vagy a külföldön élő s reményekre jogosító fiatal magyar tehetségeket felkuttatom s őket jó és használható énekesekké kiképeztetem. Az alapképzés nagyrészt itthon történnék, de egyes kiváló tehetségeket külföldi jeles és hírneves énektanárokhoz is elküldenék tökéletesedés végett. Természetes, hogy az Operaházhoz egy kiváló szakképzettségű énektanár szerződtetése válik szükségessé, a milyenre az intézetnek különben is nagy szüksége van. Ezen énektanár és a segítségére adandó correpetitoroknak, játékmestereknek működésében valóságos énekiskolával bírna az intézet. A növendékek a rendszeres énektanulás mellett kötelesek volnának minden előadáson jelen lenni, hogy a művészek énekén, játékán okulhassanak, továbbá statistai és egyéb kisebb szolgálatokat teljesíteni, hogy a színpadot megszokják. Az alapvető tanulmányok befejezése után a növendékek azokkal 76
