Dés Mihály (szerk.): A százéves Operaház válogatott iratai (Budapest, 1984)
A százéves Operaház válogatott iratai
együtt a kik az országos színészeti akadémiából kerülnek ki, a színpadi gyakorlatra lépnének át. Megjegyzem, hogy az alapvető kiképzés nem évi cursusok szerint történnék, mint ez iskolákban, akadémiákon szokásos, hanem egyes növendékek egyéni képességei és haladása szerint, mert tudva levő, hogy éppen e téren egyesek rendkívül gyorsan, rohamosan, mások lassabban, némelyek csak igen nehezen tesznek haladást, s tapasztalati főelv, hogy minden tanításnak, képzésnek az illető individummhoz alkalmazottnak kell lenni. A gyorsabban haladók és fejlődők tehát előbb lépnének a színpadra, a mely időnyerés felette fontos az intézetre nézve, mert előbb juthat a szükséges tagokhoz. Ez is egyik ok arra, hogy az Operaháznak a jelen körülmények között külön képző iskolája legyen, mert a színészeti akadémiából a rendszer és chablon miatt csak 3-4 év múlva jut ki a növendék, akármily nagy haladásra legyen is képes; Operaházunk azonban annál kevésbbé várhat, mert az akadémia különösen újabb időben igen gyér számban produkál végzett növendékeket s ezek között is alig akad egy-egy figyelembe vehető; a színháznak pedig mielőbb szüksége van a művészekre. Nagyon természetesen az Operaház iskolájából csak azokat bocsátaná a színpadi gyakorlásra, s részesítené a további pártfogásban, a kik biztos reményre adnának jogot, hogy lesz belőlük művész és hasznos tagja az intézetnek. A legnehezebb dolog ezután következőnk. Hol kezdjék meg és folytassák a kijelöltek a színpadi gyakorlatokat, hol szerezzék meg maguknak a színpadi routinet, az operai énekművészetnek az a fokát, a mely őket az Operaház elfogadható tagjául ajánlaná? A külföldi színpadok, hol idegen nyelven kellene énekelniük, erre kevéssé alkalmasak s egyéb okok miatt sem ajánlhatók. Magában a M.Kir. Operaházban az előadások magas színvonala miatt nagyon kevés kezdő foglalkoztatható s ezek is csak kisebb, jelentéktelenebb szerepekben. Nem lehet egyebet tenni, mint a budai várszínházát jelölni ki ily gyakorló térül. A várszínháznak szerintem igen fontos hivatása van a M.Kir. Operaház jövőjére nézve. Az Operaház vezetőségének felügyelete s az Operaház aegise alatt állva a legalkalmasabb hely lehet arra, hogy ott a kezdő művészek megizmosodhassanak s mint készek léphessenek be intézetünk tagjai közé. Gyakorlóhelyekül kell továbbá tennünk a vidéki színhpadokat. A kolozsvári, majd a pozsonyi és temesvári színházakat mielőbb azon helyzetbe kell a magas kormánynak juttatni, hogy a sok tekintetben káros hatású s újabb időben felette elposványosodó operette-faj visszaszorítása mellett az opera (komoly és tiszta víg opera) művelésére képesek legyenek, ha egyelőre csekélyebb mértékben is. Eddig legkivált a jelmezek, díszletek költséges volta, az énekesnők és énekesek hiánya és drágasága riasztotta vissza a színiigazgatókat operai előadások rendezésétől. A kezdet ezen legnagyobb nehézségein a magas kormányunk s az illető vidéki városoknak némi támogatása s a M.Kir. Operaháznak 77
