Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

helyezett súlyt rá. De Filippo viszont, leeresztve kezét, valahogy furcsán felülről lefelé nézte a gyufásdobozt, és ez nagyon kifejező volt. Aztán, anélkül, hogy elszakadna a gyűrű nézegetésétől, arra kérte Ninucciát, hogy kopogjon az ajtón. Megtette. Ekkor De Filippo nagyon erősen összerezzent, hirtelen, gyors mozdulattal összehúzódott, és valahol a hasa táján rejtette el gyűrűs kezét. Félelmetes volt, így csak egy tolvaj cselekedhet, akihez ilyen képtelen pillanatban kopognak be. Mi ezeket a pillanatokat kihagytuk. Azután De Filippo lassan felegyenesedett, magához tért, megértve, hogy nincs ok az ijedtségre, mivel minden valószínűség szerint nem a rendőr kopogott, hanem a lány. Végleg magához térve váratlanul, gyors mozdulattal az ajtó felé fordult, és kezét kinyújtva valamit kiáltott Ninucciának. A szövegből tudtuk, hogy azt kell kiáltania, „Gyere bel", de azt nem tudtuk, hogy ezt ilyen hevesen, ilyen haragosan, ilyen drámaian lehet tenni! így kiált az ember valakire, aki éppen nagyon megijesztette.

Fél perc alatt néhány alapvető felfedezést tettünk — éles és pontos pszichológiai rajzot mutattak be nekünk.

Azután még egy jelenetet játszottunk el De Filippónak. Ismét hadonászni kezdett, majd felment az emelvényre.

Ez az a jelenet volt, amelyben Vincenzo a szent szobrával beszélget. Segítséget kér a szobortól, és egy gyertyát ígér neki. Megvolt nekünk a darab olasz szövege — De Filippo kézbe vette, és elkezdte felolvasni. Hadarva mondott valamit, és közben a szoborra tekingetett, rá is kacsintott, és ismét hadarva beszélt hozzá. Aztán térdre esett, és még gyorsabban, még szenvedélyesebben kezdett beszélni, jeleket mutogatott a szentnek. Kérte a szentet, könyörgött, ígért neki mindent, igyekezett lekenyerezni. Azután kérte Tolmacsevát, hogy szólítsa. „Vincenzo!" kiáltotta Tolmácsévá. De Filippo hirtelen megfordult és valami rövidet kiáltott. Talán azt, hogy: „Ne zavarj!" vagy „Rögtön!" vagy „Hagyjál békén!". Úgy kiáltott, mint az az ember, aki már hosszú ideje azon fáradozik, hogy valami számára rendkívül fontosat elérjen, még egy pillanat, és megkapja, de ebben a pillanatban valaki megzavarja. Vincenzo már majdnem megegyezett a szenttel, valami kulcsocskát keresett hozzá, még egy pillanat, és a szent megadta volna magát, beleegyezett volna, Ninuccia pedig elrontotta az ügyet, megzavarta Vincenzo nagy nehezen már-már létrejövő szövetségét a szenttel.

82