Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
lenség érzése feszít bennünket, ha másként alakul az életünk, mint ahogy elképzeltük. És magának a színésznőnek is kitűnően ismernie kell ezt a lelkiállapotot, még akkor is, ha nem húszéves, mint Irina. Mert ha nem ismeri ezt az érzést, akkor nemhogy nem színésznő, de nem is ember. Irina „keretein" belül maradva, át kell vinnünk valamit ÖNMAGUNKBA, ÖNNÖN GONDOLATVILÁGUNKBA. Irina figurája ne legyen elvont, egysíkú, ne általában turgenyevicsehovi alak legyen, hanem élő, eleven, olyan, amilyennek ma elképzeljük. ... Felbéredt, ül az ágyban, haja kócos, harapdálja az ajkát, ráncolja a homlokát, ötlözéke gyűtött... Ma azonban teljesen más a hangulata. A feje sem fáj. És hirtelen minden oly világosnak tűnik. Elhatározta, hogy ezentúl minden másképp lesz - és kész. Ezentúl teljesen másképp fog élni. Fogja magát, és új életet kezd. Dolgozni fog! Például a távírdában. És munkába jár, mint a többi ember. Este pedig hazajön. És nem veszi körül ez a sivárság, és nem gyötri ez a végtelenbe nyúló nap. „Csak a nyári hőségben tudunk olyan rettentő szomjasak lenni, mint ahogy én ma dolgozni szeretnék". Poétikusan fogalmaz meg egy teljesen józan gondolatot. Számot vetett önmagával, és elmondja a többieknek, hogyan döntött. Nincs itt szemernyi színpadias líra sem, nem kap a fejéhez. Épp ellenkezőleg, oly józan, mint még soha, mert megvilágosodott előtte valami. Mégpedig az, hogy nem szabad tétlenül élnie, hanem dolgoznia kell. A színházakban viszont oly „rózsaszín" tónusokat alkalmaznak, mintha Irina azt határozta volna el, hogy ezentúl pihenni fog, nem pedig dolgozni. Mennyivel többet ér az igavonó ló, mint a dologtalan nő — Irinának e mondata korántsem romantikus, még kevésbé lelkesült, hanem igen drámai. Gondolják csak el: még IGAVONÓ LÓNAK is jobb lenni, mint semmittevő nőnek! Az egész felvonáson át töpreng, különös a viselkedése. Oly gyötrődve töri a fejét, hogy Tuzenbach azt hiszi, baj érte, és megnyugtatásra, vigasztalásra szorul. Névnapját ünnepli, fehér ruhát visel, de úgy érzi, hogy az élet túlburjánzott rajtuk, mint a gyom. Azután belép a távírdába. A második felvonásban munka után tér haza. Kedvetlen, levert, ideges. Valakinek meghalt a gyermeke, ő 76
