Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
Csehov hitt, de józan volt, könyörtelen és tragikus. Tudta, mit tesz, amikor Versinyinnel épp abban a percben mondatta el a haladásról szóló szavakat, amikor a férfi örökre elválni készül az asszonytól, akit szeret. Csehov valóban hitt, de HITE KESERŰSÉGGEL ÉS BÁNATTAL PÁROSULT. Amikor Nyemirovics-Dancsenko több, mint harminc esztendővel ezelőtt megrendezte ragyogó Három nővér-előadását, mindvégig hangsúlyozta Csehovnak a jövőbe vetett hitét. De nem csupán ezt. „... Tehetetlen bánat és erélytelenség, képtelenség a harcra, bágyadt, szürke élet, amelyben sivárság honol..." ... Két-háromszáz év múlva bámulatosan szép lesz az élet. Miféle optimizmus ez? ,, — Tehát pesszimizmus? — Nem lehet a kérdést így feltenni: ha nem optimizmus, akkor tehát pesszimizmus... ha nem fekete, akkor fehér. Nem mondhatjuk róla (Versinyinről - A.E.), hogy pesszimista. Az életet, különösen az értelmiség életét kuszának, zavarosnak látja: A feleségével baj van, a házával baj van, a birtokával baj van, a lovával baj van... Akárhogy is nézem a művelt embereket — nem tudnak kikecmeregni... De lassankint kikecmeregnek... olyanok, mint önök, most csak hárman vannak... Később önök után talán már hat olyan ember lesz, mint önök... Két-három évszázad múltán az élet bámulatosan szép lesz a földön'. Az ember nem tudja eldönteni, optimista-e Versinyin vagy pedig pesszimista". „Miközben Versinyin szerepére készülök, idegeimbe táplálom a gondolatot: miért sóvárgok olyan nagyon a szebb élet után? A reális valóság, amely körülvesz, ránehezedik életemre: feleségem van, s gyerekeim - ólomsúlyként húznak lefelé. De kötelességeim vannak velük szemben. A szolgálat nem nagyon vonz, noha jó katona vagyok. Nem azért, mintha ütegparancsnok lévén lelkesednék a fegyverekért... nemigen szeretem a fegyvereket... mire való mindez? Hogy embereket öljünk?... No igen, a haza. A haza nevében? Én inkább úgy gondolkozom: ha harcolni kell — hát harcolok. De hogy a haza üdvéről álmodozzam? — ebben nem segít nekem sem a cári hatalom, sem pedig a hadügyminisztérium. Nekem, az ütegparancsnoknak senki sem segít abban, hogy szeressem hazámat, nem adnak lelki támogatást. És kiderül, hogy a szolgálat — szintén kötelességem: örömtelen, nyomasztó kötelességem. 55