Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)

Mindez azonban nem akadályozta meg Csehovot abban, hogy megírja élete legtragikusabb drámáját. Olyan drámát, amelyben megölik az egyik legtisztább embert, az egyetlent, aki elhatározta, hogy végre tesz valamit. Megölik a bárót, és Irina egyedül marad. Versinyin elutazik, mindörökre elhagyja Mását, aki újra magára marad Kuliginnal, Olga sem jut el Moszkvába, továbbra is ott dolgozik, ugyanabban a gimnáziumban. Natasa pedig másnap kivágatja a fenyősort, és virágokat ültet, hogy illatozzanak!

Csehov hitt a jövőben, de józanul, a maga rideg mivoltában szemlélte az életet.

Érdekesnek tartom, hogy szembeállítsam egymással a Három nővér néhány monológját.

Versinyin azt mondja: „-... micsoda élet lesz az! Képzeljék el... Olyanok mint önök, most csak hárman vannak a városban, azonban a jövő nemzedékekben mindig több és több lesz, és lesz idő, mikor minden úgy lesz, ahogy álmodjuk. Mindenki úgy él, mint önök; aztán önök is megöregszenek, és olyan emberek születnek majd, akik jobbak lesznek, mint önök..."

Andrej pedig: „Miért van az, hogy alig kezdtünk el élni, máris unalmasak, szürkék, érdektelenek, lusták, közömbösek, haszontalanok, szerencsétlenek leszünk... A városunk már kétszáz éve fennáll, százezer lakosa van, de egy sincs, aki ne hasonlítana a másikra, egy hős sincs, sem a múltban, sem a jelenben, egy tudós sincs, egy művész sincs, nincs egyetlen csak egy kicsit is jelentékeny ember, aki irigységet keltene, akit szenvedélyesen szeretnénk utánozni... Csak esznek, isznak, alusznak, aztán meghalnak... Mások születnek, és azok is esznek, isznak, alusznak, és nehogy elpusztuljanak az unalomtól, mérges pletykával teszik változatossá az életüket, pálinkával, kártyával, pereskedéssel, a feleségek megcsalják a férjüket, a férjek meg hazudnak, úgy tesznek, mintha semmit sem látnának, és ez a romlott levegő megnyomorítja a gyerekeket, és kialszik bennük az isteni szikra, és ugyanolyan szánalomra méltó, egymáshoz hasonló holttestek lesznek, mint apáik és anyáik..."

Mennyi remény csendül ki az első monológból, és mekkora szomorúság, sőt elkeseredés a másodikból.

EZT A CSODÁLATOS SZÍNDARABOT, A HÁROM NŐVÉRT, ÉPP A REMÉNY ÉS A BÁNAT DRÁMAI ÖSSZEFONÓDÁSA ÉLTETI.

54