Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
eszköz az asztalokon. De mindez — egy kátránypapírból készült doboz belsejében. Vagy talán katonás jellegű díszlet kellene? Abból indulhatnánk ki, hogy itt van egy ezred, amelyet ide-oda helyeznek, az egyik isten háta mögötti helyről a másikra vezényelnek? Mindent telehinteni trombitákkal, lófejek és katonasapkák rajzaival. És az elején sok katona és tiszt lenne a színpadon — megjött az ezred, szól a zene, aztán az emberek csendben elszélednek, könnyű füst a színpadon és három törékeny nőalak. Esetleg nagy vásznat függesztenénk sötét háttér elé, csupasz ágakat rajzolnánk rá, amint a filmekben gyakran látható, ha alulról fényképezik a fákat. Sárgás-aranyba játszó csupasz ágak hálózata. Az előtérben néhány, rendetlenül egymásra hányt tárgy — zongora, gramafon és egy kerevet. Jobbra a színpad mélyén, ovális asztal, fölötte zöld ernyős lámpa. A színen nincs senki. Középen magas oszlop áll, fölötte pedig nagy, bronzszínű levelek. Részben fához hasonlít, részben pedig állványhoz, amelyre fogasokat és ernyőket lehet helyezni. Különös látvány. De a lényeg természetesen nem abban rejlik, hogy a látvány különös, hanem abban, hogy kifejeződik benne ezeknek az embereknek a magányossága, elveszettsége, életük sivársága. A negyedik felvonásban a lámpák helyett két bronzszínű, megdőlt faág ereszkedhetne a színpad fölé. A fehér abrosz lekerülne az asztalról, amelyről kiderülne, hogy nyers deszkából készült. Valaki pezsgősládát hozhatna ki, az üvegeket hosszan bontogatnák, s mindegyik nagyot durranna. A habzó pezső mindenkit lefröcskölne. Azután elhallgatnának, és várnák az indulás percét. Távolról pedig mindvégig baljós kiáltás elmosódott visszhangja szűrődne ide: „Hej hopp-hopp!"... A búcsúzás hangulata. Az utolsó jelenetben a három nővér nem állna a megszokott módon együtt, egymást átölelve, a színpad közepén. A bánat a kert különböző szögleteibe űzi őket. Csupán az fűzi össze őket, hogy mindhárman el akarják fojtani zokogásukat, úrrá akarnak lenni bánatukon, és erőt akarnak meríteni az élethez. CSEHOV HITT A JÖVŐBEN, e hit nélkül nincs Három nővér. Versinyin azt mondja, hogy két-háromszáz év múlva az élet sokkal-sokkal szebb lesz! 53
