Efrosz, Anatolij: Szerelmem, a próba - Korszerű színház (Budapest, 1982)
Valamennyi rendezésem közül csak a Barátom, Kolka! sikerült. Legalábbis ez talán az egyetlen előadás, amit nem akarok újra megrendezni. De milyen szívesen fognék hozzá újra a Sirályhoz, bár nincs rá biztosítékom, hogy ezúttal jobban sikerülne. Szívesen átdolgoznám a Három nővért is! Azt mondták: primitíven modernkedő, töredezett, hisztérikus előadás. Mindezt le kellene küzdeni! Teljesen másként rendezném meg Arbuzov: Szegény Maratom című színdarabját. Szégyellem, hogy ezt az előadást mindmáig a régi formájában (csak rosszabbul) játsszák. A Központi Gyermekszínházban pedig átdolgoznám a Borisz Godunovot. Micsoda gyerekség volt! A televízióban most, tizenöt esztendő múltán újra megrendeztem a Borisz Godunovot. Azt hiszem, valamivel jobban! Tizenöt éve jónéhány kifejezőeszközről még csak sejtelmem sem volt... Például: „a nép hallgat". S ott állt húsz statiszta. Szegényes, naturalista színház volt ez. Azt hiszem, most már tudom, hogyan kell ezt a jelenetet jelképesebben, de mégis pontosabban megcsinálni. Más esetben viszont „naturalizmusra" van szükség, mert a „jelzésszerűség" már unalmassá vált. Prisvin egyszer azt mondta, nem szeretné, ha újra fiatal lenne, mert akkor újra azon keseregne, hogy milyen gyatra a szaktudása. Ez azonban valószínűleg túlzás: nagy kár, ha elmúlik a fiatalság, bár a szaktudás valóban jóval később érik be. Amikor az apa meghalt, esett az eső, a testvérek gyászruhát viseltek. Most tavasz van, mindenki vidám. Irina fehér ruhát hord, és az arca sugárzik. Ma ki lehet tárni az ablakokat, bár a fék még nem rügyeznek. Tizenegy évvel ezelőtt ugyanilyen volt az idő Moszkvában. Irinából szép nő lett. Mása is az, Andrej is csinos volna, de nagyon elhízott. Ezt mondja Olga. Hosszan beszél, a többiek félbeszakítják, majd tovább beszél az időről, arról, miért nem ment férjhez, meg arról is, hogy szerette volna az urát. Már az iskolapadban megtanultam, hogy a cselekményt kell megkeresni. De vajon olyan könnyű dolog ez? 17
