Katona Ferencz (szerk.): Állami Déryné Színház 1951 - 1975 (Budapest, 1975)
Fejezetek az Állami Déryné Színház történetéből
nak indította s amelyet Thália Ikarusán című, a Déryné Színházról szóló, anyagban és emlékekben gazdag könyvében Bános Tibor idéz fel. Legfontosabb gondolatai ide kívánkoznak: „Egyetértek a programmal, amelyet Mátrai elvtárs tömören, de félreérthetetlenül megfogalmazott. Nem egy színházat akarnak létrehívni, amely mindössze annyiban különbözik a többitől, hogy nincs állandó hajléka, s így estéről estére változó körülmények között kell játszaniuk, önök azt tűzték ki célul, hogy olyan helyekre is elvigyék — mégpedig a színészi játék vonzását eszközül felhasználva — a kultúrát, a világ kultúrkincseinek most születő, s ezért különösen szerető, féltő támogatásra szoruló vagy az idők által már remekművekké érlelt alkotásait, ahova azelőtt még sohasem jutottak el. Parasztságunk a félfeudális elnyomás alól szabadult fel. S ezt nem szabad munkájuk közben elfelejteniük. A színházat, a költői gondolatokat minden bizonnyal sok helyütt idegenkedve fogadják majd. Nemegyszer szívós harcot kell majd folytatniuk, hogy a közönnyel, az értetlenséggel is szembenézve, végül is célt érjenek. Mert ha ez most még talán utópisztikus álomnak is tűnik, de nincs messze az idő, amikor Shakespeare drámái, Molière vígjátékai, Katona Bánk bánja is megszólalhatnak majd a kis falvak művelődési otthonaiban. Elfogadom hát a tervüket. S mert egy ismeretlen közönségnek, a színházat, a kultúrát nagyrészt hírből sem ismerő közönségnek játszanak majd — s mert semmiféle tapasztalatokra nem támaszkodhatnak—, induljanak úgy, hogy hét társulat esztrádműsort, három pedig egész estét betöltő drámákat vigyen falura. Legyen ez az első év kísérleti esztendő. Majd meglátjuk, hogyan fogadja önöket a közönség." így is történt. Az első előadásra, ünnepélyes keretek között az ország első hatalmas beruházásának színhelyén, Dunapentelén, 1951. augusztus 20-án, az alkotmány ünnepén került sor. Délután az általános iskola udvarán, este pedig az építkezések színhelyén emelt szabadtéri színpadon mutatták be az első műsort. Versek, jelenetek kerültek színre. De ugyanezen a napon még másik három együttes is játszani kezdett: 9 Határgárdos, Mindszent és Kunhegyes kapta az első előadásokat. A műsorszerkezetet az előadások száma és a látogatók száma is pontosan követte. 1951-ben már 795 előadást tartottak a társulatok mintegy 181 000 néző számára. Ebből 557 volt az esztrádelőadás (amelynek során sokszor keskenyfilmet is vetítettek), s a nézők nagy többsége — közel 123 ezer ember — is ezeken az előadásokon vett részt. A koncepció azonban nem vált be. Már a következő évre meg kellett változtatni a műsorarányt, oly módon, hogy már csak három együttes adott esztrádműsort (az összesen 2268 előadásból már csak 782-t), az összes többi társulat, amelyeket ekkoriban nagy magyar írókról neveztek el, egész estét betöltő drámákat, zenés műveket játszott. A változás okáról maga az igazgató, Mátrai József számolt be egy interjúban, amelyet az Izvesztija 1953. június 4-én jelentetett meg. Elmondta az addig szerzett pozitív tapasztalatokat is: „Megalakulásunk első napjától kezdve a párt és a kormányzat különleges gondoskodást tanúsított irányunkban. Nekünk nem kellett, mint a XIX. század színészeinek cigánykordékon bolyonganunk az országban, fillér nélkül a zsebünkben, keresve a nézőket csapszékekben vagy hetivásáron. Államunk jól felszerelt helyiséget, nagyszerű autóbuszokat, megfelelő anyagi ellátást biztosított számunkra — egyszóval mindazt, ami elengedhetetlen a sikeres és eredményes munkához." De rögtön merültek fel nehézségek is és ezek éppen a műsorral kapcsolatban jelentkeztek. Mint Mátrai mondta: „... már az első napokban olyan nehézségekkel találkoztunk, amelyekre azelőtt gondolni sem mertünk volna. Kitűnt, hogy az a tapasztalat, amelyet az állandó, egyhelyben játszó színházaknál szereztünk, ebben az esetben hasznavehetetlen ... A legnagyobb hiba az volt, hogy nem ismertük eléggé a falut és sajátos kérdéseit. .. Nemegyszer előfordult, hogy olyan eldugott helyen szerepeltünk, ahol a nézők többsége színházi előadást először látott életében. És ez volt az, ami bennünket megzavart. Az volt a benyomásunk, hogy a falusiak még nem értik a komoly, nehezebb műfajú
